RETRO RÁDIÓ

Lanzafame elárulta, kinek szurkol a Fradi-Juventus BL-meccsen





Most bánhatja csak igazán, hogy tavaly nem maradt a FTC-nél. Nevelőegyesületével játszik a korábbi csapata.



Megosztás
Szerző: vav
Létrehozva: 2020.10.13.
Bajnokok Ligája juventus FTC davide lanzafame

A Ferencváros november 4-én, a Puskás Arénában fogadja a Juventust a Bajnokok Ligája csoportkörében. A főtábla sorsolásakor talán csak az utóbbi évek legsikeresebb NB I-es légiósa, Davide Lanzafame volt szomorú. A 33 éves olasz támadó akár még játszhatna is korábbi torinói csapattársai ellen, de miután a Honvéd érintésével immár a török másodosztályban légióskodik, csak a tévében nézheti a meccset.

Lanzafame (zöldben) bajnoki címet nyert a Fradival Fotó: MTI/Kovács Tamás

Együtt játszott Buffonékkal

Lanzafame most kicsit bánhatja, hogy tavaly nyáron távozott az Üllői útról, hiszen így nem játszhat a nevelőegyesülete ellen. A szicíliai apától az észak-olasz Torinóban született Lanzafame ugyanis 9-től 24 éves koráig a Juventusban járta végig a szamárlétrát, és bár számos klubhoz kölcsönadták, óriási tehetségként számon tartva tíz tétmérkőzésen pályára léphetett a sztárklubban.

Több hajdani csapattársa (Gianluigi Buffon, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini) még mindig a Zebrák kötelékébe tartozik. A Honvéd érintésével immár a török másodosztályban légióskodó támadó egy Juventus-hírekkel foglalkozó olasz portálnak nyilatkozott.

Rebrovot és Pirlót is dicséri

„Szerhij Rebrov nagyon jó edző, aki átalakította a játékosai mentalitását, és kihozza a maximumot a lehetőségekből. Tavaly az Európa-ligában kis híján továbbjutottak a csoportból, ami persze nehezebb lesz a BL-ben. Négy játékost emelnék ki: Dibusz Dénes kapust, a szlovén védőt, Miha Blazicot, az ukrán szélsőt, Olekszandr Zubkovot és a látványos húzásokra képes Tokmac Nguent”

– mondta a Fradiról Lanzafame, noha a pletykák szerint annak idején nem ettek egymás tenyeréből Rebrovval.

Az olasz csapatról szólva kiemelte, hogy az új vezetőedző, Andrea Pirlo kezdő szakember létére is sikeres lehet az új ötleteivel és a rá jellemző könnyedséggel.

„Aki focizik, tudja: Pirlo már játékosként is edző volt a pályán”

– magyarázta a hajdani játékmesterről.

Csak a tévében nézi a meccset

„Jó lett volna játszani a Juventus ellen, de a tévében mindenképpen megnézem a meccset. Fiatalon a Juvénál jártam végig a fejlődés útját, és Luigi Delnerinél az első csapatban is játszhattam. A Fradi már tapasztalt játékosként egy rövid, de intenzív szakasza volt a karrieremnek. A döntetlenben reménykedem”

– mondta Lanzafame diplomatikusan.

„Csodálatos és sikeres éveket töltöttem Magyarországon. Az ottani futball ugrásszerűen erősödik, egyike azon kevés bajnokságoknak, amelyek ezekben a nehéz időkben is stabilak gazdaságilag. Ez nagy szó”

– dicsérte a magyar foci fejlődését az FTC-vel és a Honvéddal is magyar bajnoki és gólkirályi címet nyert csatár.

 

Mérleg a Juventusban és az FTC-ben

Juventus: 10 tétmeccs (gól és gólpassz nélkül) 3x Serie A, 1x Serie B, 4x El-selejtező, 2x El-csoportmérkőzés FTC: 39 tétmeccs (19 gól, 8 gólpassz) 28xNB I, 4xMagyar Kupa, 2x El-selejtező, 5xBL-selejtező

 

Cristiano Ronaldóhoz hasonlították

A Juventusban játszik Cristiano Ronaldo, akihez fiatal korában a stílusa és tehetsége alapján hasonlították Lanzafamét az olasz lapok. „Anélkül, hogy bármi rosszat mondanék Lionel Messiről, akit a sportág történetének egyik legjobbjává teszik az adottságai, én többre tartom Cristiano Ronaldót. Nagyon szeretem a munkája, a szívóssága és a komplett tudása miatt. Sokak szerint nem ér föl Messihez, de ezt én nem osztom. A számok, az aranylabdák, a győzelmek alapján megmutatta, hogy kemény munkával lépést tud tartani Messivel” – mondta napjaink két kiemelkedő egyéniségéről Davide Lanzafame.

 





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás