RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen jelenetek a Benfica meccsén, kifogyott a játékosokból az ellenfél





A második félidő elején félbe kellett szakítani a szombati a Belenenses-Benfica portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzést, miután az eleve kilenc emberrel kiálló hazai csapat hat játékosra fogyatkozott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.28.
döbbenetes

A koronavírus tizedelte házigazdák kezdőjében a kilenc futballista közül kettő kapus volt. A Benfica kihasználva az egyenlőtlen küzdelmet, a szünetig 7-0-s előnyre tett szert, majd a pihenő után a Belenenses már csupán hét emberrel tért vissza a pályára.

A találkozót akkor fújta le a játékvezető, amikor az újrakezdés után két perccel Joao Monteiro, a hazaiak középpályást játszó hálóőre leült a fűre, mondván, nem tudja folytatni a küzdelmet. A bíró a szabályok szerint járt el, nevezetesen, hogy egy csapatot legalább hét főnek kell alkotnia.

A Belenensest a hét elején érte el a koronavírus-járvány, miután a dél-afrikai Cafu Phete visszatért a gárdához válogatottjától, s pozitív lett a tesztje. Később a klubnál összesen 17 esetet regisztráltak. Az elnök, Rui Pedro Soares azt mondta, szerették volna elérni a Benfica elleni összecsapás halasztását, de nem jártak sikerrel az illetékeseknél.

Mindannyiunk szégyene, hogy ma itt pályára kellett lépnünk” - kommentálta a történteket az egyesület vezetője.

A Benfica elnöke, Rui Costa is hasonló véleményen volt.

Nekünk sem tetszett, hogy ilyen körülmények között kellett játszanunk, de minket is kényszerítettek. Nagyon sajnálom, ami ma történt. A portugál futball és az egész ország történetének sötét fejezete volt ez” - fogalmazott.





Ezeket olvastad már?
Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás