RETRO RÁDIÓ

Turi Györgyöt megvédte a klubja – a döntésüket közleményben tudatták





A Kőbánya SC nem vonja meg a bizalmat Turi Györgytől, a klub úszószakosztályának vezetőjétől, aki múlt héten mondott le a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött szakmai alelnöki, elnökségi tagsági, valamint edzőbizottsági elnöki posztjáról.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.03.
botrány

Az elmúlt hetekben Turi több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok, Cseh László, úgy nyilatkozott a magyar sajtóban, hogy a tréner „lelki terrort” alkalmazott az edzések során és fizikailag is bántalmazta az úszókat.

A Kőbánya SC Facebook-oldalán pénteken jelentette be, hogy a kialakult helyzet okán rendkívüli elnökségi ülést tartott. Az ülésen meghallgatták a szakosztály edzőit, jelenlegi és korábbi sportolóit, szülőket, akik a feltett kérdésre határozottan megerősítették, hogy a 2014 óta eltelt időszakban – többen arról is nyilatkoztak, hogy sem 2014-et megelőzően – semmilyen fizikai bántalmazásról, vagy lelki terrorról nem volt tudomásuk az uszodai foglalkozások alatt, állításuk és tapasztalatuk szerint ilyen nem volt.

Az elnökség tagjai is nyilatkoztak arról, hogy sem szülő, sem sportoló, sem edző nem jelzett ebben az időszakban olyan problémát, ami Turi György ellen a sajtó hasábjain megjelent nyilatkozatokat megerősítené.

A Kőbánya SC elnöksége deklarálja, hogy 2014-es megbízatásuk óta eltelt időben sem sportolótól, sem szülőtől, sem edzőtől soha semmilyen panasz vagy információ nem jutott tudomásukra arról, hogy Turi György bármelyik úszóval szemben helytelen magatartást tanúsított volna” – olvasható az elnökség határozatában, hozzátéve, hogy az elnökség nem nyomozó hatóság és sem a múlt átírása, sem a több évtizede történt események kivizsgálása nem feladata.

Az elnökség – amely a kommünikében méltánytalannak és igazságtalannak nevezte a Turi György úszószövetségi funkcióiról történő lemondását kikényszerítő sajtótámadásokat – jelezte, a szakember élvezi az egyesület elnökségének, az edzői kollektívának, a versenyzőknek és a gyermeküket a KSC-be úszni hozó szülőknek a bizalmát. „Az egyesület elnöksége semmilyen okot nem lát arra, hogy Turi Györgytől az egyesület úszó- szakosztályának vezetőjétől a bizalmat megvonja” – zárul a közlemény.

A MÚSZ elnöksége a Turi Györggyel szemben felmerült vádak kivizsgálására november 11-én öttagú bizottság felállításáról döntött.





Ezeket olvastad már?
Lábak az egekben, meztelen combjait emelgeti a kerek fenekű bombázó

Lábak az egekben, meztelen combjait emelgeti a kerek fenekű bombázó

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

Szoboszlai Dominik ezt nem teszi zsebre, kiszavazták a kezdőcsapatból

Szoboszlai Dominik ezt nem teszi zsebre, kiszavazták a kezdőcsapatból

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás