RETRO RÁDIÓ

Ismét balesetet szenvedett a magyar sportoló





Két és fél héttel a visszatérése után ismét súlyosan megsérült Dévai Boglárka, Európa-bajnok tornász.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.21.
műtét

Sóvágó Lajos, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya kedden a közösségi oldalán azt írta, a szombathelyi sportolót keresztszalag-szakadás miatt ismét meg kell operálni, de a beavatkozás időpontja egyelőre nem ismert.

A magyar szövetség a sérülés tényét megerősítette, ám hozzátette, hogy a pontos diagnózist csak hétfőn közlik.

Dévai a 2018-as glasgow-i Európa-bajnokságon ugrásban aranyérmes lett, ezt követően, szeptemberben egy edzésen beütötte a lábujját a felemáskorláton, és csakhamar egy kisebb műtétre volt szüksége, mert egy letört csontszilánk miatt jelentős fájdalmai voltak. Az orvosi beavatkozás után a seb elfertőződött, ezért ismét kórházba került, és további operációkra került sor, a szteroidok miatt pedig komolyan károsodtak a szalagjai és az ízületei, így csak mankóval tudott járni.

Tavaly tavasszal egy újabb - korrekciós - műtét, majd antibiotikumos kezelés következett, az edzéseket csak június elején tudta újrakezdeni, de a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet következtében idén októberig kellett várnia, hogy ismét versenyezhessen. A visszatérésére a hónap első hétvégéjén, a szombathelyi világkupaversenyen került sor, ahol szintén aranyérmet nyert ugrásban.





Ezeket olvastad már?
Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás