RETRO RÁDIÓ

Hosszú Katinka komoly döntést hozott, nem fog versenyezni





Nem vesz részt az úszók jövő heti országos bajnokságán az Iron Lady.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.06.
Váratlan fordulat

Hosszú Katinka úgy döntött, hogy nem vesz részt az úszók jövő heti országos bajnokságán. A háromszoros olimpiai bajnok vasárnap közösségi oldalán közölte: az olimpiára való felkészüléséhez most edzésekre van szüksége, így idén nem vesz részt az ob-n, amelyen sok sikert kíván klubtársainak, valamint a többi úszónak.

Az ob-t keddtől szombatig Kaposváron rendezik meg. Hosszú és csapata, az Iron részt vett a budapesti buborékban megrendezett ISL-szezonon. Hosszú eredményei elmaradtak ugyan a várakozástól, de versenyről versenyre jobb formát mutatott. Akkor úgy nyilatkozott, hogy már nagyon hiányoztak neki a mindenkori felkészülésének alapját képző viadalok, és „ha lett volna még tíz meccs, akkor formába lendül”.

Majd kifejezte reményét, hogy hamarosan minél több versenyen tud medencébe ugrani, és akkor a felkészülése is visszatér a korábbi ritmusba. Kiemelte: sokkal jobb formában érzi magát és motiváltabb az ISL szezont követően, mint korábban, amikor nyolc hónapon keresztül nem tudott versenyezni, ezért a mostani csapatviadal nagy lökést adott neki a jövőre.





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás