RETRO RÁDIÓ

Hamilton már jövőre lekörözheti Schumachert





Lewis Hamilton alighanem beéri Michael Schumachert, hetedik világbajnoki címe nem forog nagy veszélyben. Az alábbiakban a két pályafutás azonos és eltérő vonásaiból szemezgettünk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.15.
Forma-1

A két egészen kivételes képességű pilóta pályafutása részben fedi egymást, sőt, bizonyos párhuzamos vonások is felfedezhetők karrierjükben. Például rögvest kiderül, hogy mindketten a januáriak, 3-án, illetve 7-én, a Bak jegyében születtek, s persze mindketten a Mercedes pilótái – is – voltak. Schumacher 1991-ben, 22 éves és nyolc hónapos korában Belgiumban futotta élete első F1-es futamát, amikor is Bertrand Gachot helyére ugrott be a Jordan csapatnál, és azonnal meglepetést szerzett, mivel az időmérőn elért a 7. helyet kaparintotta meg. Igaz, a futamot kuplunghiba miatt nem tudta befejezni.

Ehhez képest a brit versenyző 22 évesen és 70 naposan kezdte karrierjét a királykategóriában, Melborne-ben. S idősebb pályatársával ellentétben rögvest a harmadik helyen hozta be a McLarent élete első F1-es versenyén. Hamilton egyébként könnyen lekörözheti Schumit, hiszen még csak 35 éves, és máris több mutatóban jobb nála. S a versenytársak nem találnak ki valamit, jövőre is kitart a csapat és élversenyzőjének a hegemóniája.

A német sorsa egyébként eleve elrendeltetett, kőműves édesapja másodállásban a kerpeni gokartpálya felügyelője volt. Annak rendje és módja szerint Michael egy gokartot kapott szüleitől a 4. születésnapjára, és két évvel később már klub legjobbja volt. 15 évesen pedig német junior bajnoki címet szerzett, amit egy év múlva junior vb-ezüsttel is megtoldott. Innen szinte egyenes út vezetett a Forma-1-be.

Hamiltonéknak küzdelmes életük volt, Grenadából emigráltak Angliába. Szülei fiú két éves korában elváltak, és a pilóta tizenkét éves koráig anyjával és annak testvéreivel lakott. Apja, Anthony keményen dolgozott, hogy finanszírozni tudja fia pályafutását. 1993-ban, nyolcévesen kezdett gokartozni, nem is akárhogyan, s amikor gyerekként találkozott az F1-es McLaren csapatfőnökével, Ron Denissel, kijelentette: „Ron, egyszer a te csapatodban fogok versenyezni!” Így is történt, ráadásul a debütálást követően, 2008-ban vb-t -nyert.

Michael Schumacher

Fotó: Alexander Hassenstein/Bongarts/Getty Images

Született: 1969. január 3.

Aktív pályafutása: 1991-2006, 2010-2012

Csapatok: Jordan (1991), Benetton (1991–1995), Ferrari (1996–2006), Mercedes (2010–2012)

Nagydíjai száma: 308

Világbajnoki cím: 7 (1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004)

Győzelem: 91

Dobogós helyezés: 155

Első rajtkocka: 68

Leggyorsabb kör: 77

Első nagydíj: 1991, Belga GP

 

Lewis Hamilton

Fotó: Getty Images

Született: 1985. január 7.

Aktív pályafutása: 2007-

Csapatok: McLaren (2007-2012), Mercedes (2013-)

Nagydíjai száma: 258

Világbajnoki cím: 6 (2008, 2014, 2015, 2017, 2018, 2019)

Győzelem: 89

Dobogós helyezés: 157

Első rajtkocka: 94

Leggyorsabb kör: 50

Első nagydíj: 2007, Ausztrál GP





Ezeket olvastad már?
Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás