RETRO RÁDIÓ

Drámai hír érkezett, gyászol a magyar sportvilág, elhunyt a kézilabdázó





Hetvenhét éves korában elhunyt Vass Károly, egykori kézilabdázó, sportvezető, a Magyar Kézilabda Szövetség korábbi alelnöke - adta hírül a magyar szövetség honlapja.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.06.
gyász

A ma Szlovákiához tartozó Ipolyságon 1944-ben született Vass Károly a XV. kerületi Vasasban kezdte a sportágat, majd 1962-től testvérével, Sándorral együtt neve egybeforrt az Elektromos SE-vel. Az irányító, majd beálló poszton szereplő, fizikai erejéről is ismert játékos 1969 és 1971 között háromszor nyert magyar bajnokságot, 1976-ban, 1980-ban és 1981-ben pedig a Magyar Kupában lett első együttesével.

A magyar válogatottban 115 alkalommal lépett pályára 1971 és 1982 között. Tagja volt az 1972-ben olimpiai nyolcadik, 1976-ban olimpiai hatodik helyezett együttesnek, valamint az 1974-ben vb-7. és 1982-ben vb-9. csapatnak. 1974-ben az év kézilabdázójának választották Magyarországon.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Negyvenhárom éves koráig nyúló játékos-karrierje befejezését követően edzőként, majd sportvezetőként dolgozott, 1989-ben az Elektromos elnöke lett, klubjánál és klubjáért egészen 2002-ig dolgozott vezetőként. 1993 és 2004 között a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, valamint a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke volt.

Vass Károlyt a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti, a temetéséről később intézkednek.





Ezeket olvastad már?
Gyászol az ország: meghalt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb legendája

Gyászol az ország: meghalt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb legendája

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás