RETRO RÁDIÓ

Extrém körülmények: sártengerben kellett játszania a Fradinak





A Ferencváros 2-1-re nyert idegenben a másodosztályú Dorog ellen a labdarúgó Magyar Kupa nyolcadik fordulójának szerdai játéknapján, így bejutott a nyolcaddöntőbe.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.10.
magyar kupa

A bajnoki címvédő és az élvonalban jelenleg nagy fölénnyel első helyezett fővárosi csapat Roko Baturina fejesével szerzett vezetést az első félidő közepén, majd a második elején öngóllal nőtt az előnye. A 75. percben szépítettek a hazaiak, Botka Endre elcsúszva tisztázott a tizenhatoson belül és a lábáról a saját kezére pattant a labda, ami büntetőt ért.

A teljesen felázott, nagyon sáros pályán folyamatos játék nem alakulhatott ki, a passzoknál gyakran lelassult vagy megállt a labda. Mindkét fél igyekezett odafigyelni arra, hogy ne következzen be sérülés.

A Ferencváros a következő körben a Vasas-MOL Fehérvár párharc győztesével találkozik majd két hét múlva.

A Puskás Akadémia úgy nyert 3-0-ra a harmadosztályú Hódmezővásárhely ellen, hogy a 35. perctől emberhátrányban játszott, a Budafok pedig rendkívül fölényesen, 11-0-ra verte a megyei I. osztályú Dunavarsányt.





Ezeket olvastad már?
Gyászol az ország: meghalt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb legendája

Gyászol az ország: meghalt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb legendája

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás