RETRO RÁDIÓ

Focilegenda szemelte ki, magyar csapatból erősített az AC Milan





A fiatal balhátvédet az olasz felnőtt csapat keretében veszik számításba.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.02.
fiatal tehetség

Az olasz listavezető AC Milan a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrtől szerződtette a 17 esztendős Kerkez Milost.

Kerkez Milos (középen) a Milan korábbi legendájával, Paolo Maldinivel (jobbra) Fotó: eto.hu

A klub honlapjának beszámolója szerint a vajdasági születésű játékost a lombardiaiak legendás játékosa, jelenlegi sportigazgatója, a 126-szoros olasz válogatott Paolo Maldini szemelte ki, és ahogyan a fotók is tanúskodnak róla, ő maga mutatta be; a játékosért az olasz sztáregyesület külön repülőgépet küldött. Kaposi Dániel, a játékos menedzsere elmondta, a fiatal balhátvédet a felnőtt csapat keretében veszik számításba, és a jelenlegi szezonban úgy szeretnék felépíteni, hogy nyártól, Theo Hernandez mellett ő legyen a másik bevethető játékos ezen a poszton.

A győri edzőimnek, főként Stark Péternek és Csató Sándornak nagyon köszönöm, hogy eddig terelgették a pályafutásomat, hogy megtalálták számomra azt a posztot, ahol a legtöbbre vihetem. Az ETO-nál nemcsak jobb futballista lettem, de a fejem is benőtt, és ezt úgy gondolom, főként annak az időszaknak köszönhetem, amikor a vírus alatt, a hotelben több héten keresztül együtt lehettem a felnőtt csapattal. Priskin Tamáséktól nagyon sokat tanultam szakmailag és emberileg egyaránt” - mondta Kerkez Milos.

A kettős állampolgárságú futballista - aki ebben az idényben 16 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben - megjegyezte, amennyiben a jövőben választania kellene, mindenképpen a magyar válogatottban szeretne bemutatkozni, ez a döntés pedig egyértelműen az ETO-nál eltöltött időszaknak köszönhető.





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás