RETRO RÁDIÓ

Fejére állt a focivilág: érik a csoda Angliában, Olasz- és Spanyolországban





Veterán klasszisok repítik a Premier League, a Serie A és a La Liga élén álló meglepetéscsapatokat.



Megosztás
Szerző: vav
Létrehozva: 2020.11.20.
nem vénember

Korai még messzemenő következtetéseket levonni a világjárvány miatt amúgy is zaklatott bajnoki szezon negyedénél (sőt, helyenként ötödénél), mégis feltűnő: a „szokásos” nagymenők helyett három európai topligában is meglepetéscsapat vezeti a tabellát. Az angol Premier League-ben a Leicester, az olasz Serie A-ban az utóbbi években gyengélkedő Milan, a spanyol La Ligában a Real Sociedad után kapaszkodnak az esélyesek. A közös bennük, hogy mindhárom gárdát veterán vezéregyéniségek köré építették.

Vardy és a Leicester City

A Leicester 2016-ban kiesőjelöltként indulva nyert csodával határos angol bajnoki címet. Azóta sorrendben csak a 12., kétszer a 9., majd az 5. helyig jutott. Most azonban nyolc forduló után vezeti a tabellát Brendan Rodgers csapata, megelőzve a Tottenhamet, a címvédő Liverpoolt és a többieket.

Fotó: Getty Images

Miként négy éve, most is Jamie Vardy a Leicester gólzsákja. A 33 éves csatár nyolc találatával (négyes holtversenyben) vezeti a góllövőlistát.

Ibrahimovic és az AC Milan

A hétszeres BL- illetve BEK-győztes Milan 18-szoros olasz bajnok ugyan, de legutóbb tíz szezonnal ezelőtt nyerte meg a scudettót, sőt dobogón sem végzett 2013 óta. Most mégis a Juventus legfőbb trónkövetelőjének számít, miután hét forduló után éllovas.

Fotó: Getty Images

Stefano Pioli drasztikusan megfiatalított csapatának vezére a 39 éves Zlatan Ibrahimovic. Őt nem számítva 25 év alatt van a játékosok átlagéletkora. A válogatottságtól 116 bevetés után, 2016 nyarán visszavonult svéd zseni úgy termelt eddig nyolc gólt, hogy koronavírus-megbetegedése miatt csak öt meccsen játszott.

Silva és a Real Sociedad

A Real Sociedad közel négy évtizede nyerte két spanyol bajnoki címét, legutóbb hatodikként végzett. A most kilenc forduló után élen álló baszkok is a fiatalokra, sőt 16 saját nevelésű kerettagra építenek. Persze a mezőny legalacsonyabb átlagéletkorú csikócsapatának is van egy kiemelkedő tudású – és korú – vezéregyénisége. A 125 válogatottság után a nemzeti csapattól tavalyelőtt visszavonult David Silva.

Fotó: Getty Images

A Manchester Citytől hazatért, 34 éves világ- és Európa-bajnok középpályás Imanol Alguacil vezetőedző szerint „majdnem olyan tehetséges, mint Diego Maradona” volt, csak „sokkal keményebben dolgozik”.

Csak a Bayern hozza a formáját

A négy európai topliga körül csak a német Bundesliga a kakukktojás. Ott hét kör után a címvédő Bayern München áll az élen. Naná, hogy a Bőrnadrágosok legjobbja se mai gyerek: a 32 éves lengyel gólzsák, Robert Lewandowski hat bajnokin 11 góllal és 4 gólpasszal vette ki a részét a menetelésből. A 2013 óta egyeduralkodó, ráadásul idén BL- és európai Szuperkupa-győztes Bőrnadrágosok dolgát idén leginkább a Gulácsi Péterrel és Orbán Willivel felálló, hetekig vezető RB Leipzig és a Borussia Dortmund nehezítheti meg.

 





Ezeket olvastad már?
Dibusz vagy Gulácsi? „Az úgy nem megy, hogy utálom a másikat"

Dibusz vagy Gulácsi? „Az úgy nem megy, hogy utálom a másikat"

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás