RETRO RÁDIÓ

Ez Kemény Dénes véleménye a gyerekek oltásáról





A legendás pólókapitány szerint fontos, hogy mindenki megkapja a vakcinát.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2021.04.14.
vakcina

7-8 millió beoltott, védett magyar állampolgárt tervez a kormány júniusra, ez szükséges ahhoz, hogy szabadabb legyen a nyarunk. Ehhez azonban még több ember kell, aki regisztrál az oltásra. A kampány egyik népszerűsítője Dr. Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatottal három olimpiai bajnoki címet szerző sikerkapitány.

Miért döntött úgy, hogy a nevét adja a kezdeményezéshez?

Számomra állatorvosként egyértelmű, hogy a védőoltás jelent megoldást, benne van a nevében: védőoltás! A készítők egy filmet vettek fel felem, ez lesz majd látható a csatornákon. 7-8 millió beoltott már kellő védettséget jelenthet. Ezért is fontos, hogy mindenki oltassa be magát. Talán érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy az összes 14 évesnél idősebb fiatal is kapja meg az oltást.

Ez elkerülhetetlen lesz?

A Pfizer már dokumentálta, hogy a vakcinája alkalmas lesz a számukra. Egyrészt őket is jobban védi a fertőzéstől, de ennél is fontosabb, hogy kevésbé tudják majd fertőzni az idősebbeket. Oltás nélkül ennek a kockázata fennáll.

Sokan tartanak az oltások hatásaitól. Önnek voltak tünetei?

Én nyugati vakcinát kaptam, a Pfizert. Az első után nem éreztem a semmit, a másodikat követően voltak apróbb problémáim. Három-négy órás izomfájdalomról beszélek, szóval ennyivel megúsztam. A családom többi tagja orosz vakcinát kapott, senkinél sem jelentkeztek komolyabb tünetek.

A családjában mindenki egészséges? Szerencsére igen. Édesapám, Fecsó januárban lesz 90 éves, 80 éves nevelőanyámmal élnek Dobogókőn. A lehető legkevesebb találkozással egészségesek maradtak, s már a vakcinákat is megkapták.

A sport területén milyen áttörést hozhat a beoltottak növekedő száma? Mindannyian várjuk, hogy a szurkolók ott lehessenek a pályákon. Buborékban, hermetikusan elzárt körülmények között versenyeznek a sportolók, de még ez sem garancia arra, hogy megóvjuk magunkat a fertőzéstől. Magam is voltam olyan viadalon, ahol a buborék ellenére lett koronavírusos például egy bíró. A vízilabdában pedig láthattuk, hogy mennyien fertőződtek meg a járvány alatt.





Ezeket olvastad már?
Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás