Esterházy sem gondolta, hogy 1986 után csak statiszta szerep jut a magyar válogatottnak. Bár, a magyar csapat bevonult volna az örökkévalóságba, ha két meccset megnyer: az 1938-as és az 1954-es vb-döntőt…

– Már huszonöt éve mondogattam, hogy csak akkor jutunk ki Eb-re, b-re, ha felemelik a létszámot – nyilatkozta a hajdani csatár. – Világklasszisok játszottak a magyar csapatokban a harmincas évektől a nyolcvanasak közepéig, de sem a klubok, sem a válogatott nem nyert nagy trófeákat. Mert például Mexikó óta 21 kapitány átlagban 15-16 hónapot ült a kispadon, és 1902 óta talán négy volt három-négy évnél többet hivatalban. A hetvenes évek végétől csak a lötyögés megy a semmibe. Technikával pótolni tudtuk a hiányosságokat egy darabig, de aztán elszáguldott mellettünk a világ.

Esterházy Márton nem gondolta volna, hogy 1986 után csak statiszta szerep jut a magyar válogatottnak (fotó: Metropol)

Csak idősebbek emlékeznek arra, hogy 1985-ben a szurkolók még bundát kiáltottak, amikor a biztos vb-résztvevő magyar válogatott a Népstadionban 1-0-ra kikapott a hollandoktól. Két órával a meccs után még több százan tüntettek a stadion toronyépületénél.

– Bunda? Az osztrákok még célprémiumot is ígértek a győzelmünkért. Utána megvertük a brazilokat, ami óriási élmény volt nekem – gólt is szereztem ellenük -, bár az ilyen barátságos meccsek nem sokat érnek. Lásd, mi történt Mexikóban! Bár ott valami történt velünk, a szovjetek elleni 6-0-ás meccsen a csiga rakéta volt hozzám képest, de a többiek is fásultságról panaszkodtak. Az nem lehet, hogy 11 ember ugyanúgy eltompuljon. Utána mindenki a játékosokon verte el a port, pedig sok mindent lehetett volna bírálni, az újfajta étrendet, mert míg Maradonáék plusz három kilóval futottak ki, hogy megőrizzék erejüket, mi a súlyunknál voltunk, így a végén alig éltünk. S nem volt B-terv, pedig, ha Belanovék ellen 3-0-nál beállunk védekezni, nincs 6-0, és tovább is jutunk. Nyilasi Tibit pedig tolókocsiban is ki kellett volna hozni, mert, ha ő ott van, biztosan nem edzünk a közel 40 fokos déli hőségben. Ezzel együtt életem legnagyobb élménye volt a vb, bár a legfájóbb is, mert ennél töbre volt hivatva az a csapaat. Nem mondom, hogy felriadok éjjelente az irapuatói 6-0 miatt, de fáj. Annál is inkább, mert utána a vérünket akarták, a bundát, a magyar foci minden nyűgét, baját a mi nyakunkba varrták. Hirtelen mindenki úgy csinált, mintha nem is létezne bunda, de emlékszem, még Csillaghegyen játszottam, amikor le kellett adni egy láda sörért a meccset a Chinoinnak, és az NB I-ben a vidéki csapatok vezetői menetrendszerűen “döngicséltek” a fővárosiaknak az ikszért. Órákig lehetne erről beszélni, de van értelme?