RETRO RÁDIÓ

Erre biztosan nem gondolnál, ezért hordanak magukkal létrát a focista gyerekek szülei





Egy szülő mindenre képes a gyerekéért. Mivel nem mehetnek be gyerekeik meccsére a korlátozások miatt, a leleményes anyukák és apukák „mobil lelátót” állítottak Újpesten.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.14.
focista szülők

Ezek a szülők megoldást találtak arra, hogy a járványügyi korlátozások ellenére lássák a focizó gyerekeiket. A jelenleg érvényben levő járványügyi korlátozások szerint csak igazolt sportolók edzhetnek együtt, de nézőközönséget nem engednek be a meccsekre.

(Fotó: Sikorszki Attila)

Pár újpesti szülő azonban talált olyan megoldást, amivel a szabályokat sem szegi meg, de a gyerek mérkőzését is nézheti. A Bánka Kristóf Sportközpont mellett, a fal mentén sorakoznak a háztartási létrák, mindegyiken egy-egy szülő, akinek a gyereke odabent focizik. A vicces megoldás nem szabályellenes, a másfél méteres távolságot is tartják egymástól az anyukák és apukák. „Még hogy háztartási létra, kérem, ez maga a mobil lelátó„ - jegyezte meg Facebook-bejegyzésében Wintermantel Zsolt, volt fideszes polgármester.





Ezeket olvastad már?
„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás