RETRO RÁDIÓ

Egy Down-szindrómás fiú az igazi Vasember





A 21 éves Chris Nikic 17 órán belül teljesítette az Ironmant, bebizonyítva, bármire képesek a hasonló betegséggel élők.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.09.
Igazi hős

Sporttörténelmet írt Chris Nikic, aki első Down-szindrómásként teljesített egy Ironmant.

Közel 17 órán át küzdött (fotó: AFP)

A BBC beszámolója szerint a 21 éves amerikai sportoló a floridai Panama City Beach-en rendezett viadalon teljesítette a 3,86 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és maratoni futásból álló erőpróbát. Nikic 16 óra, 46 perc, 9 másodperc alatt ért célba, ez 14 perccel a hivatalos szintidő alatt van. Édesapja a célba érkezést követően elmondta, szerettek volna példát mutatni a hasonló betegséggel küzdő gyerekeknek és családoknak, bebizonyítva ezzel, hogy bármi elérhetnek.

Chris igazi példakép lett (fotó: AFP)

 





Ezeket olvastad már?
Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás