RETRO RÁDIÓ

Borzalmas hír érkezett: meghalt a legendás magyar focista





Mindössze 55 éves korában elhunyt Duró József, a DVSC egykori kiváló futballistája.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.22.
gyász

55 éves korában elhunyt Dúró József, a Honvéd és a DVSC korábbi labdarúgója – tudatta a szomorú hírt a DVSC honlapján.

A berettyóújfalui születésű középpályás 1985-ben a Debreceni MVSC csapatában mutatkozott be az élvonalban, a debreceniek színeiben 75 mérkőzésen lépett pályára. 1988-ban igazolt a Vasashoz, ahol három idényt töltött. Az 1991–92-es szezonban a Siófoki Bányász labdarúgója volt. 1992 és 1996 között a Kispest Honvéd csapatában szerepelt, és első idényben tagja volt a bajnokságot nyert csapatnak. 1996-ban az izraeli Bné Jehuda együtteshez szerződött, ahonnan egy idény után hazatért.

Pályafutását a BVSC csapatánál folytatta, majd 2000 és 2002 között három szezont a Dorogi FC-nél töltött, mielőtt befejezte volna az aktív játékot. A válogatottban 1990 és 1995 között 21 alkalommal szerepelt. 2003-ban a Kispest Honvéd vezetőedzője is volt. Szerepelt a DVSC öregfiúk együttesében is.





Ezeket olvastad már?
Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

Ez Marco Rossit is érinti, komoly gondban van az Eb-rivális

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

„Nagyon örült, egyben meg is hatódott" - a Fradi edzőjéről beszélt Hajnal Tamás

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a válogatott focista

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Se ruha, se smink: pucéran kel föl ágyából a kócosan ébredt szexbomba

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás