RETRO RÁDIÓ

Kiakadtak a drukkerek! Böde durván nekiment a Fradinak





A Ferencváros-Paks (5-0) meccs után adott nyilatkozatot Böde Dániel, aki elég kemény kritikát fogalmazott meg egykori csapata ellen.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.14.
beszólt volt csapatának

“Fordított esetben a Fradi mit játszott volna? Ők lázadtak volna fel a legjobban amiatt, hogy játszaniuk kell. Van a három E betű a címerükben, erkölcs, erő, egyetértés, ebből most egyiket sem éreztem. Erő volt, mert erőt demonstráltak rajtunk, de ezzel nem tudunk mit kezdeni.” – mondta Böde Dániel arra célozva, hogy a Fradi nem fogadta el a halasztási kérelemét a paksi csapatnak, ezért a tervezettnél tartalékosabban kellett pályára lépniük.

Mint ismert a Paks csapatából többen is karanténba kerültek a koronavírus miatt.





Ezeket olvastad már?
Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

Szoboszlai Dominik ezt nem teszi zsebre, kiszavazták a kezdőcsapatból

Szoboszlai Dominik ezt nem teszi zsebre, kiszavazták a kezdőcsapatból

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

Elfordulnak az emberek Szoboszlaiéktól, egyre kisebb a bizalom

Elfordulnak az emberek Szoboszlaiéktól, egyre kisebb a bizalom

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás