RETRO RÁDIÓ

Hoppá! Balatonfüreden megnyitották a vitorlás szezont





Nemcsak hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében nyitották meg a vitorlás szezont a füredi kikötőben, hanem elrajtolt a 878 Co. Nagydíj is. A versenyre 164 hajót neveztek be. A vitorlabontó szokásokhoz híven az ünneplők felvont nemzeti lobogóval megkoszorúzták a Balatont.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.15.
vitorlás verseny

A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Holczhauser András elmondta, hogy az évadnyitón 26 kategóriában állnak rajthoz versenyzők. Alsóörs és Tihany érintése után Balatonfüredre térnek vissza, a távot legkésőbb délután fél 5-ig kell teljesíteni. A mezőnyben 15 százalékos a női versenyzők aránya. A díjátadót - melyet 1935 óta rendeznek meg - július 21-én tartják, fűzte hozzá a szervezet főtitkára.


MTI/Vasvári Tamás

Bóka István, Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott, hogy a vitorlabontó ünnepséggel a szezon rajtja mellett hagyományosan a turisztikai idény kezdetét is ünneplik. Örvendetesnek nevezte, hogy „mára a Balaton és Balatonfüred is négy évszakosnak” számít.

A polgármester köszöntötte az általa történelmi hajóknak nevezett Kishamis, Nemere 2, Sirokkó és Tramontana legénységét. Reményét fejezte ki, hogy a vitorlázás tekintetében is sikeres lesz az idei, olimpiai év.

Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke a közelgő, tokiói olimpiáról szólva megjegyezte, hogy a továbbra is bizonytalanságot jelentő járványhelyzet ellenére optimistán tekintenek a jövőbe, és nagy erőkkel készülnek a megmérettetésre.

A vitorlabontó hagyományaihoz híven az ünneplők felvont nemzeti lobogó mellett megkoszorúzták a Balatont.





Ezeket olvastad már?
Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Bejelentették: Magyarország a 2027-es öttusa-vb megrendezésére pályázik

Bejelentették: Magyarország a 2027-es öttusa-vb megrendezésére pályázik

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás