RETRO RÁDIÓ

Agyrém, így repült Londonból Hollandiába egy tinédzser





Nem ez volt az első ilyen potyaútja a fiatal srácnak, már Londonba is illegálisan érkezett Nairobiból, Isztambulon keresztül. Csak a csodának köszönheti, hogy még életben van



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.10.
London repülő potyautas

Döbbenetes esetről számolt be az Independent: egy 16 éves kenyai tinédzser egy utasszállító futóművébe kapaszkodva tette meg a Londonból Maastrichtba vezető repülőutat. Az út során a gép közel 5800 méterig, mínusz 30°C-os hőmérsékletű légrétegig emelkedett, ahol már jóval kevesebb az oxigén, így igazi csodának tekinthető, hogy a fiú túlélte az utazást.

 

Fotó: Pixabay

A potyautast a holland városban való leszállást követő kipakolás során vették észre, teljesen kihűlve kapaszkodott még mindig a futóműbe. Azonnal kórházba szállították, de a körülményekhez képest az állapota kielégítő.

A légitársaság szóvivője szerint a tinédzsernek óriási szerencséje van, amiért életben ért földet Hollandiában, ugyanis azon kevesek közül, akik így próbálnak meg titokban repülővel utazni, csak alig néhányan élik túl az eszement kísérletet.

Az esetet a rendőrség is vizsgálja, és a jelek szerint a fiatalnak nem ez volt az egyetlen potyaútja: már Londonba is illegálisan érkezett Nairobiból, Isztambulon keresztül - akkor azonban még kevésbé veszélyes módját választotta az utazásnak. A rendőrség még nem zárta ki, hogy az ügy embercsempészettel áll kapcsolatban.





Ezeket olvastad már?
Vagány papi: ő a világ legöregebb gördeszkása – Fotó

Vagány papi: ő a világ legöregebb gördeszkása – Fotó

Megrázó képek – ezt tették a gepárdok a zebrával

Megrázó képek – ezt tették a gepárdok a zebrával

Az orvosok is elsápadtak attól, amit a fiú péniszében találtak

Az orvosok is elsápadtak attól, amit a fiú péniszében találtak

Veszélyes örömforrás, ezzel a játékszerrel vigyázz az ágyban

Veszélyes örömforrás, ezzel a játékszerrel vigyázz az ágyban

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás