RETRO RÁDIÓ

Szavakkal és rajzokkal mesélnek gyerekek a vírushelyzetről





„Az elöző év nem volt túl jó jött ez a vírus és beletünk zárva és kész.”



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.08.22.
vírushelyzet Gyerek/Otthon

„2020 tavaszán új rendeletet hoztak: a Covid–19 vírus miatt többek között a gyermekotthonokban lakók esetében kijárási, látogatási tilalmat rendeltek el. Ez a rendelet a gyermekvédelemben élő gyerekek és fiatalok életét különösen megnehezítette a világjárvány kezdetekor.

Gondolataikat, érzelmeiket lerajzolták – Fotó: Facebook

Borbás Gergő és Páder Petra felkerestek egy vidéki gyermekotthont, hogy megismerkedjenek az ott élő fiatalok gondolataival és érzéseivel a vírushelyzettel, valamint a megváltozott körülményeikkel kapcsolatban. Játékos formában meséltek a tapasztalataikról, szorongásaikról és arról, hogyan próbálnak adaptálódni a merőben új helyzethez.

Ahhoz, hogy szélesebb körben feltárjuk, milyen hatást gyakorolt a gyerekekre és fiatalokra a pandémiás időszak, a projekt során felkerestük egy nyugat-dunántúli város egyik általános iskolájának tanulóit és egy budapesti alapítványi iskola diákjait is. Gondolataikat, érzelmeiket végül fogalmazásokban mesélték el és lerajzolták. Erős, őszinte szövegek születtek. Mindegyik fogalmazás, alkotás arra mutat rá, hogy milyen kiemelt szerepet kellene szánnunk arra, hogy ez a példa nélküli időszak milyen hatással van a fiatal generációkra, a jövő felnőttjeire.

A gyűjtött anyagokat felhasználva született meg a Gyerek/Otthon című összművészeti installáció, ahol ennek az időszaknak a gyermekek által tolmácsolt lenyomatát láthatja a látogató.

A megnyitó során a gyűjtött történetek performatív formában is megjelennek Páder Petra és Borbás Gergő tolmácsolásában, Tarczali Jenő szaxofonimprovizációjával kiegészülve.”

Helyszín: Faur Zsófi Galéria (1114 Budapest, Bartók Béla út 25.)

Időpont: augusztus 22–25.





Ezeket olvastad már?
Újra élünk 80 - Filmvetítés 80 - 1 hét, 28 magyar film

Újra élünk 80 - Filmvetítés 80 - 1 hét, 28 magyar film

Történelmi filmklub - Fűző

Történelmi filmklub - Fűző

Mama, nézd! - A festőnő múzsája - tárlatvezetés kisgyermekeseknek

Mama, nézd! - A festőnő múzsája - tárlatvezetés kisgyermekeseknek

Tükröződések – koreai kalligráfia

Tükröződések – koreai kalligráfia

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás