RETRO RÁDIÓ

Jó lesz a bólesz – egy kiállítás a zsidó étkezéskultúráról





A tárlat a magyarországi zsidó gasztronómiatörténet forrásait állítja a középpontba: szakácskönyveket, kéziratos receptgyűjteményeket, tárgyakat és dokumentumokat, amelyek segítségével bepillanthatunk a hagyományos zsidó étkezési kultúra hazai történetébe.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.04.25.
étkezéskultúra

„Európában a 19. század második felében csak az Orosz Birodalomban élt több zsidó, mint Magyarországon, és Varsó után Budapesten volt a legnépesebb városi zsidó közösség, ezen belül is különösen sok középosztályi család ‒ a szakácskönyvek legfontosabb célközönsége. Ők egyfelől szerettek volna igazodni a hozzájuk hasonló szinten élő keresztényekhez, ugyanakkor megtartani vallásuk parancsait, köztük a kásrutot, az étkezés szigorú szabályait is.

Fotó: Shutterstock

Egy szakácskönyvből vagy receptfüzetből nagyon sok minden megtudható azokról, akiknek készült, szerencsés esetben azokról is, akik írták és ténylegesen használták. Az itt látható anyag legkevésbé látványos, mégis legértékesebb része az a hat magyar kiadású 19. századi munka ‒ köztük a világ legelső héber betűs szakácskönyve ‒, amelyek már ritkaságuknál fogva is megérdemlik a figyelmet. Így együtt még soha nem szerepeltek, ahogy olyan kiállítás sem készült még Magyarországon ‒ de talán máshol sem ‒, amelyik a gasztronómiai kultúrának ezzel az érdekes, mindeddig jórészt feltáratlan részterületével foglalkozott volna.

A kiállítás nem jöhetne létre Körner Andrással való együttműködés nélkül. Ő napjaink magyar zsidó étkezéskultúrájának legjelentősebb kutatója, aki a témában már több könyvet is írt. Számára a szakácskönyvek olyan kulturális tárgyak, melyek forrásai a zsidó otthoni élet történetének, általuk a zsidó társadalomtörténet egy újabb szelete tárul fel. A neves szakember a kiállítás külső kurátora és egyben tárgyi adományozója, aki dédanyjának 1869-től 1930-ig vezetett kéziratos receptgyűjteményét és más vendéglátás-történetileg unikális gyűjtését, családi emléktárgyait a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak adományozta 2021-ben. Most először lesznek láthatóak ezek a nagyközönség számára.”

A kiállítás november 27-ig tekinthető meg.

További információkat itt találsz.





Ezeket olvastad már?
Amazónia: van-e megoldás a betelepülők okozta gondokra?

Amazónia: van-e megoldás a betelepülők okozta gondokra?

Marczi dokumentumfilm: Ana és a bírák

Marczi dokumentumfilm: Ana és a bírák

Nosztalgia táncdélután Tóthfalvi Lászlóval

Nosztalgia táncdélután Tóthfalvi Lászlóval

Dajkamesék hölgyeknek – filmklub

Dajkamesék hölgyeknek – filmklub

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás