RETRO RÁDIÓ

Filmklub a MáraiKultban – Reményvasút – ingyenes





A Reményvasút a felszínen a budapesti gyermekvasútról szól, ám valójában egy szívbemarkoló drámát ábrázol az ott dolgozó, hátrányos helyzetű fiatalokról.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.04.05.
filmklub

4 női rendező – 4 érzékeny történet

Március 8-án, nagy érdeklődés mellett elindult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (Madoke) és a Márai Sándor Művelődési Ház közös, négyrészes filmklubja. Minden hónap első keddjén női dokumentumfilm rendezők egy-egy érzékeny, személyes története kerül levetítésre.

Az április 5-i film:

Trencsényi Klára: Reményvasút (2015, 79 perc) című alkotása.

Fotó: Facebook

A Reményvasút főszereplői olyan kiskamaszok, akik szerint a legjobb dolog a világon a Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy között zakatoló gyermekvasúton szolgálni. A vasútmániás Gergő, és a tizenegyedik kerületi ikerpár, Viktor és Kármen, mind nehéz, hátrányos helyzetű kiskamaszok. Az ő sorsuk alakulásának követésével egy olyan világba nyerhetünk bepillantást, ahová amúgy nincs bejárásunk: 10–14 éves gyerekek osztják meg velünk örömeiket, gondjaikat. Végigkövethetjük, ahogy ezek a gyerekek a felelősségteljes munka és a családi gondok, a kamaszkori bizonytalanságok és indulatok között valódi felnőtté érnek.

A vetítést beszélgetés követi az alkotókkal, Trencsényi Klára rendezővel és Czakó Judit vágóval.

A belépés ingyenes.

Időpont: április 5., 19 óra





Ezeket olvastad már?
Gyöngyhajú lány balladája - az Omega musical a Kőrösiben!

Gyöngyhajú lány balladája - az Omega musical a Kőrösiben!

Mazsola és Tádé - Dörmögő Dömötör Színház

Mazsola és Tádé - Dörmögő Dömötör Színház

Beszélő levelek - Kinyílik a hírességek postaládája

Beszélő levelek - Kinyílik a hírességek postaládája

Családi kézműves programok - Gyertek gyűjteni!

Családi kézműves programok - Gyertek gyűjteni!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás