RETRO RÁDIÓ

Ez a mosolygós tinilány az új magyar szupersztár az olimpián - Fotó!





Vas Kata Blankának sok önbizalmat adott, hogy jól sikerült a rajtja a női hegyikerékpárosok keddi versenyében a tokiói olimpián, ahol a negyedik helyen zárt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.27.
karrier

A 19 éves sportoló elmondta, kicsit félt attól, hogy az utolsó sorból indult, majd átállt balra, ami jó döntésnek és jó nyomvonalnak bizonyult.

Szerencsém volt, mert a másik oldalon többen is elakadtak, és nagy volt a torlódás. Még akkor is bíztam magamban és abban, hogy szép lassan fel fogok érni az élmezőnyhöz, amikor az első körben hibáztam” - utalt korai esésére Vas. Ekkor többen is elmentek mellette, ám - amint azt kiemelte - nem ütötte meg magát, és nem esett ki annyira a ritmusból sem, a fő baj az volt, hogy a következő emelkedőn nem tudott feltekerni, így gyalogolnia kellett.

„A rajt után éreztem, hogy itt nagyon jó napom is lehet, de fontos volt, hogy a saját tempómban menjek. Előttem sokáig ment előttem egy négy-ötfős boly, amire egy-két erős tekeréssel felértem volna, de inkább egy laza, egyenletes tempót mentem, nehogy teljesen végem legyen” - mesélte taktikájáról az olimpiai újonc magyar kerekes.

Kifejtette, a rajt előtti pályaátalakítás meglepte, egy lejtőt szinte teljesen átépítettek, de ezen semmi nem múlt, mert a többiek sem ismerték azt a részt. Az eső kedvezett a cyclocrossban (terepkerékpárban) is versenyző Vasnak, ugyanis a sáros pályán emiatt előnye volt a többiekkel szemben.

Vas Kata Blankának sok önbizalmat adott, hogy jól sikerült a rajtja a női hegyikerékpárosok keddi versenyében a tokiói olimpián, ahol a negyedik helyen zárt Fotó: Getty Images

Előzetesen azt mondtam, a legjobb tízzel elégedett lennék, de nem volt nagyobb célom, ugyanis nem tudtam, mit várhatok magamtól. Eddig az U23-as világkupában versenyeztem, az elitmezőnyben nagyobb versenyen nem indultam. Az utolsó métereken már nagyon örültem, nem is hittem el, hogy negyedik lettem” - fogalmazott a magyar bringás, aki országúton a világ egyik legjobb csapatának a tagja.

Ezzel kapcsolatban kifejtette, nagyon reméli, hogy egyik szakágat sem kell majd abbahagynia, de nagyon át kell gondolnia, mikor melyikben indul, és mikor fordít időt a pihenésre.

Szeretem ezt csinálni, szeretek edzeni, az pedig elég jól esett, hogy a férfi győztes brit Tom Pitcock gratulált az olimpiai faluba való visszaérkezésem után” - mondta Vas, aki a versenyt követően mintegy két órát töltött a doppingvizsgálaton.

Kiemelte, a Giro d'Italián nagyon szurkolt a rózsaszín trikót három napig viselő Valter Attilának, és nagy motivációt ad neki, hogy „szinte a semmiből” itt tartanak a magyarok kerékpározásban.

„Egyelőre nem tudom, mit hoz a jövő, úgy érzem, a 2024-es párizsi olimpián országúton is ki fogom tudni harcolni a kvótát, azonban az ottani indulásom nagyban függ a pálya kialakításától. Ha sík lesz a terep, akkor lehet, hogy inkább ismét a hegyikerékpárban fogok próbálkozni, mert nem vagyok sprinteralkat” - tette hozzá Vas, aki minden idők legjobb magyar kerékpáros eredményét érte el az ötkarikás játékokon.

Ekkor kezdődött a karrierje:





Ezeket olvastad már?
„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás