RETRO RÁDIÓ

Vas Kata Blanka elárulta, ő a magyar olimpikon szerelme





A kerékpáros szerelme egyben a szerelője is, aki így vele tartott Tokióba, ahol nagyszerű eredményt ért el a fiatal kerékpáros.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.27.
vallomás

Igazán szerencsés helyzetben van Vas Kata Blanka, hiszen szerelme egyben kollégája is. Szerelőjével Szabó Miklóssal egy párt alkotnak.

„Benkó László szövetségi kapitány itt van velem, és Szabó Miki, a szerelőm is. Aki „főállásban” a barátom” – árulta el Blanka az Index tudósítójának. A fiatal versenyző Instagram-oldalán több képet találunk a szerelmesekről, akik nagyon helyesek együtt, amelynek nemcsak a magánéletben, de a sportban is meg van a gyümölcse.

„Sokan segítenek nekem, Miki, a kedvesem, meg a családja teljes mellszélességgel mellettem állnak, támogatnak. Miki különben felvidéki magyar srác, Pozsonyban lakik, majd ha visszajöttünk Zakintoszról, ahová az olimpia után nyaralni megyünk, Pozsonyban is eltöltünk egy kis időt” – mesélte Blanka.

A keddi napon a 19 éves versenyző a hegyikerékpár olimpiai versenyszámában elképesztő eredményt ért el. Az utolsó 38. helyről ért célba negyedikként.





Ezeket olvastad már?
„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás