RETRO RÁDIÓ

Szívbemarkoló vallomás Késely Ajnától: Ma elsősorban édesanyámért versenyeztem





Késely Ajna összesítésben a 13. helyen végzett csütörtökön 800 méter gyorson, így nem jutott döntőbe a tokiói olimpia úszóversenyén.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.29.
úszás

A Kőbánya SC 19 éves versenyzője 600 méterig jól tartotta magát, utána fáradni látszott, így végül egyéni legjobbjától több mint négy másodperccel elmaradva 8:26.20 perces idővel ért célba.

Nem volt túl sok idő kipihenni magam a délelőtti váltó után, talán egy órát tudtam az ágyban feküdni. Nem vagyok csalódott, a formámhoz képest jól úsztam. Ma elsősorban édesanyámért versenyeztem, aki óriási megméretés, egy 160 kilométeres futás előtt áll, másodsorban pedig az edzőmért, Turi Györgyért, aki valószínűleg utoljára fogta a stopperórát” – mondta Késely Ajna, akit kilenc éve karolt fel a trénere.

Ha jól tudom, ez a kilencedik olimpiája, és már egyre nehezebben viselte a stresszt, megértem, ha pihenésre vágyik. Persze még nincs kimondva semmi, talán vállal egy évet még levezetésnek.

Késely Ajna összesítésben a 13. helyen végzett csütörtökön 800 méter gyorson (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Összességében úgy vélte, hogy csodálatos a tokiói olimpia, még ha a koronavírus-járvány miatt vannak is korlátozások, mert a lényeg mégiscsak az, hogy nem kellett 2024-ig várni az ötkarikás játékokra.

Késely a tokiói olimpián 1500 méter gyorson a 9., 400 méter gyorson pedig a 10. volt, valamint tagja volt a hetedik helyezett 4x200 méteres magyar női gyorsváltónak.





Ezeket olvastad már?
„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás