RETRO RÁDIÓ

Érzelmek viharába került Szilágyi Áron: Rengeteg kétségem volt a nap előtt – vallotta a magyar olimpikon





Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét, és a triplázással sporttörténelmi tettet hajtott végre. A Vasas vívója egész nap bámulatos teljesítményt nyújtott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.24.
Tokió 2020

Szilágyi Áron a győztes tus bevitele után diadalittasan emelte magasba a karját, és előbb összeölelkezett edzőjével, Decsi Andrással, majd egy magyar zászlót a feje fölé emelve ünnepelt, miközben a maroknyi magyar tábor éltette.

Az aranyérmes Szilágyi Áron a dobogó legfelső fokán (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Rengeteg kétségem volt a nap előtt, az éjszaka közepén két órát fenn voltam, a reggelinél pedig elfelejtettem meginni a szokásos kávémat. Elég furcsa állapotban érkeztem a csarnokba, de aztán előbb-utóbb minden a helyére került. A kávémat is megittam, az első ellenfelemen is túljutottam, és utána egyre jobban ment a vívás” – nyilatkozott a magyar újságírók gyűrűjében a régi-új olimpiai bajnok.

A győzelmét még fel kell dolgoznia

Azt még fel kell fognom, hogy mit csináltam ma, hogy háromszoros olimpiai bajnok lettem egyéniben. Nem gondolom, hogy én vagyok a sportág legnagyobb legendája, de természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem” – fogalmazott.

Hetekre, de lehet, hogy hónapokra lesz szükségem ahhoz, hogy elhiggyem, felfogjam, hogy mi is történt itt” – jelentette ki.

Szilágyi Áron mutatja az aranyérmét a sajtótájékoztatón, miután ismét megvédte olimpiai bajnoki címét (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Így ünnepel majd a magyar vívó

Nagyon boldog vagyok, nagyon nehéz felfogni és elhinni, hogy mit is vittem véghez. Nagyon büszke vagyok arra, ahogy ma vívtam. Rövid ünneplést tartok, mert szerdán jön a csapatverseny, és abban is szeretnénk jól szerepelni. Nem kell motiválni a társaimat, már a felkészülés alatt és itt Tokióban is mind a négyen nagyon fontos helyen kezeltük, kezeljük a csapatversenyt, szeretnénk jó eredményt elérni, érmet szerezni. A következő 3–4 napban ezért fogunk dolgozni” – mondta Szilágyi Áron.

A 31 éves, immár háromszoros olimpiai bajnok versenyző a magyar vívósport 38. ötkarikás aranyérmét, egyben a tokiói magyar küldöttség első dobogós helyét szerezte meg.





Ezeket olvastad már?
„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás