RETRO RÁDIÓ

Már aranyérmes, Cseh László felesége így szurkol férjének





Bármit is ér el a klasszis úszó, Cseh László az ötödik olimpiáján Tokióban, felesége, Diána értékítélete szerint már aranyérmes. Úgy véli, férje már mindent elért.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.27.
szurkolás

Cseh László az utolsó olimpián vesz részt. A 35 éves úszó felesége, Diána szerint férjének már nincs mit bizonyítania.

Fotó: Instagram

Már mindent elért

Cseh László ma délben a 200 vegyes előfutamában csobban vízbe a tokiói olimpián. A kiváló úszó felesége, Diána úgy véli, férje az eredménytől függetlenül már mindent elért.

Csak drukkról beszélhetek, mert mindketten tudjuk, már azzal elért mindent, hogy versenyez – fogalmazott a 35 éves Dia, aki akupunktúrás szalont üzemeltet. - Amióta elkezdődött az olimpia, hajnali fél háromkor fenn vagyok halászteleki házunkban, tévézek, mert valamennyi magyar sportoló szereplése érdekel. Milák Kristóf két remek úszását látva például 200 pillangón biztosan aranyérmet szerez, csak ne jöjjön közbe különleges esemény.

Nincs fájdalom

Cseh Diána amondó, már elfogadták, hogy az eddigi olimpiákon Lacinak nem volt esélye a világ egyik legjobbjával, az amerikai Michael Phelpsszel szemben.

- Laciban és bennem sincs emiatt fájdalom – magyarázta a feleség. - Tudomásul vettük, hogy a férjemnél volt egy jelentősebb klasszis. Még nem tudom, hogy a szerdai úszását hol és kikkel fogom nézni, de nagyon fogunk szurkolni. Helyezésben, időeredményben nem gondolkodom, elvégre Laci már azzal aranyérmes, hogy kiutazott. Ugyanígy vagyok a többi magyar sportemberrel, egy ilyen grandiózus eseményre kijutni olimpiai bajnoki címmel egyenértékű.

Az élsport után

Cseh László egyelőre nem döntött arról, hogy mihez kezd az élsport után, hiszen ez az utolsó olimpiája. Felesége szerint egy hosszabb pihenésről szólhat a közeljövő.

- A folytatás családi döntés eredménye lesz – árulta el a feleség. - Ha akar, pihen négy hónapot, de akár másfél évet is Halászteleken. Elvégre szerzett 4 olimpiai ezüst- és 2 bronzérmet, további két vb- és 14 Eb-címet, ráadásul hosszú ideig a vállán cipelte a teljes magyar úszósportot.

Diána hozzátette, az olimpia után biztosan a kedvencét főzi Lacinak.

- Az étrendjét mindig a sportpályafutásának rendeltük alá, de Tokió után lesz lehetőség arra, hogy „vétkezzen”, ugyanis két kedvencét, a sztéket és a libamájat kapja tőlem.





Ezeket olvastad már?
„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

„Már két napja Metallicát hallgatok, hogy felpörgessem magam„ - így szerezte meg a bronzérmet Varga Katalin

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Kilőtt a rajtból Kiss Péter Pál, aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

Két verseny, két arany! Pap Bianka és Konkoly Zsófia is aranyérmet nyert

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

„Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg” - Konkoly Zsófia ezüstérmes 200 m vegyesen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás