RETRO RÁDIÓ

Ételt a kukába? Inkább mentsd meg és vedd meg!





Több olyan lehetőség is van, amivel csökkenthető az ételpazarlás és a fogyasztók is jól járnak.



Megosztás
Szerző: Katona Diána
Létrehozva: 2021.01.26.
tehetsz ellene

Egyre több kezdeményezés törekszik az élelmiszer pazarlás csökkentésére, többek között olyan applikációk is, amikkel amúgy kidobásra kerülő, de még tökéletes ételeket lehet megvásárolni olcsóbban. Az ilyen ötletek, megoldások kifejezetten fontosak lehetnek a jövőre nézve. Egy holland tudósok által készített kutatás alapján a világon minden emberre naponta 500 kalóriányi elpocsékolt étel jut.

Az ételpazarlás ellen

- A Munch az egy ételmentő közösség, ahol jelenleg több, mint 120 vendéglátóhely kínál eladásra olyan jó minőségű ételeket, amiket másnap már nem adhatnak el. Az ilyen “megmaradt” ételeket lehet féláron megmenteni - magyarázta a Munch lényegét a kezdeményezés egyik alapítótagja, Wettstein Albert - Ezek meglepetéscsomagok vannak, hiszen előre sosem lehet tudni, hogy milyen étel marad meg estére. Azt is tanítja, hogy annak kell örülni, ami éppen van. Az alkalmazás egyébként jelentősen nagy kínálatot képes már nyújtani, hiszen éttermekkel, pékségekkel, cukrászdákkal és egy hotellánccal is összedolgoznak már.

Hogyan segít ez?

Az ötlet kitalálója 4 fiatal srác, akik folyamatosan gondolkoztak valami olyan ötleten, amivel aztán komolyan tudnak foglalkozni, és így jött a kezdeményezés is - Valódi üzleti értéket teremt, mind a vásárlóknak, mind az éttermeknek - A hasonló ötletekkel egészen mássá lehet alakítani az étkezéshez való hozzáállást - Nagyon fontos a társadalmi vonatkozása, illetve a fenntarthatósági vonatkozása. Olyan ügy, amivel nemcsak egy üzleti haszonra, hanem egy fontos üzenetre tudjuk felhívni az embereknek a figyelmét, amivel egy jobb hellyé tehetjük a közösséget, ahol élünk.

Ételmentésnek is van egy hierarchiája

„Az ételmentésnek úgymond van egy hierarchiája - mesélte a lapunknak Albert - Vegyünk példának egy pékséget, ha tud, mindent elad teljes áron. Ha zárás előtt látszik, hogy megmarad az áru, azt fel tudják tölteni a Munchra, tehát az ételek jelentős részét meg tudják menteni a kidobástól, de itt még nincs feltétlenül vége az ételpazarlás elleni harcnak. Utána is marad valamennyi, és ezekkel a Magyar Élelmiszerbank foglalkozik már. Ők ingyenesen átveszik a megmaradt ételt és azokat rászorulóknak juttatják el. A probléma itt inkább azzal van, hogy sok esetben az éttermeknek, pékségeknek ez veszteséges lehet, hiszen a csomagolás és a szállítás is pénzbe kerül - ezért ez egy plusz ösztönző lehet, hogy legalább féláron valamennyi bevételt termelnek. Akik kedvet kaptak, hogy segítsenek, azoknak az Élelmiszerbank és a Munch egy együttműködéssel kedvez. A “jótékonyha” egy közös megegyezésen alapul, ahol 600 forintért meg lehet venni egy tál meleg ételt a rászorulók számára.”

Fotó: Munch.hu

„Gyakran a jótékonysági szervezetek nem tudnak mit kezdeni általában a kis mennyiségben megmaradó ételekkel, még akkor sem, ha a vendéglátóhely részéről volna szándék akár az ingyenes felajánlásra is. Egy-egy adag ételért rövid időn belül megfelelő szállító járművel eljuttatni logisztikailag nagy kihívást jelent.”

Négy ember feleslege egy ötödiket etethetne

„A kalória fogalma sokak számára egy igazán megfoghatatlan fogalom, főleg mivel ez személyenként változó, de összességében az elmondható, hogy egy átlagos szervezetnek elég a napi 2000 kalória. Ez a szám változhat testtömeg, a nem, az életkor, a külső hőmérséklet, és leginkább a szellemi és a fizikai aktivitás alapján. Tehát 4 ember napi átlag kidobott étele elég lenne egy 5. éhezőnek.”

A tényleges számok

Friss felmérések alapján a megvásárolt, illetve étkezésre szánt ételek egyharmada megy a kukába, ami évi 1,3 milliárd tonnát jelent. Az ENSZ szerint az összes üvegházhatásúgáz-kibocsátás 10 százalékáért felelős az elpocsékolt élelmiszer. Általános becslés szerint ételeink egyharmada már akkor pocsékba megy, amikor még el sem jutott a fogyasztóhoz, vagyis a szállítás során vagy a konyhában.

 





Ezeket olvastad már?
Vagány papi: ő a világ legöregebb gördeszkása – Fotó

Vagány papi: ő a világ legöregebb gördeszkása – Fotó

Megrázó képek – ezt tették a gepárdok a zebrával

Megrázó képek – ezt tették a gepárdok a zebrával

Az orvosok is elsápadtak attól, amit a fiú péniszében találtak

Az orvosok is elsápadtak attól, amit a fiú péniszében találtak

Veszélyes örömforrás, ezzel a játékszerrel vigyázz az ágyban

Veszélyes örömforrás, ezzel a játékszerrel vigyázz az ágyban

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás