RETRO RÁDIÓ

Egy baltimore-i nő 45 percig volt a klinikai halál állapotában – közben a lánya ugyanabban a kórházban szült





Kathy Patten szívrohamot kapott és életéért küzdött abban a kórházban, amikor lánya éppen gyermekének szándékozott új életet adni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.20.
csoda

A baltimore-i nő 45 percig volt a klinikai halál állapotában, mielőtt újra tudták volna éleszteni. Ugyanekkor a lánya ugyanebben a kórházban éppen a 39 órás vajúdása közepén járt. Az esetről, ami még nyáron történt, most számolt be a People. Mindketten azt tartják, hogy nem egy, hanem két csodát tapasztaltak meg azon a július 4-i hétvégén.
Patten a golfpályán volt, amikor felhívták, hogy lánya, Fifer vajúdni kezdett. Nem sokkal azután, hogy megérkezett a Greater Baltimore Medical Centerbe, szívrohamot kapott. Az orvosok hamarosan nem észlelték a pulzusát. Eközben a kórház egy másik részlegén azt mondták lányának Fifernek, hogy sürgősségi császsármetszést kell végrehajtani nála, mert a baba a szülési csatornába ragadt. A közel egy órás küzdelem után Patten újjáéledt, és rövid időn belül megszületett a nő nyolcadik unokája is. Az eset kapcsán mindkét nő nyilatkozott. Az anya elmondta:
„Én egy második esélyt kaptam az élettől. Igyekszem a legjobb emberré válni, akivé csak tudok, és hálás vagyok minden percemért” – mondta Patten a híradónak.
Míg lánya így fogalmazott:
„A sors keze volt abban, hogy anyám itt volt. Végső soron Alora miatt volt itt anyám, és véletlenül a megfelelő helyen volt a megfelelő időben. Valóban járó csoda.”

Nagymama, anya és a baba egészségesek. A családnak a Greater Baltimore Medical Center orvosai is köszönetet mondtak, mondván, nagyon tanulságos volt az esetük:
„Te tanítottad meg nekünk, mit jelent élni” – mondta dr. Dov Frankel. – Te tanítottad meg nekünk, mit jelent nem feladni.

 





Ezeket olvastad már?
Vagány papi: ő a világ legöregebb gördeszkása – Fotó

Vagány papi: ő a világ legöregebb gördeszkása – Fotó

Megrázó képek – ezt tették a gepárdok a zebrával

Megrázó képek – ezt tették a gepárdok a zebrával

Az orvosok is elsápadtak attól, amit a fiú péniszében találtak

Az orvosok is elsápadtak attól, amit a fiú péniszében találtak

Veszélyes örömforrás, ezzel a játékszerrel vigyázz az ágyban

Veszélyes örömforrás, ezzel a játékszerrel vigyázz az ágyban

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás