RETRO RÁDIÓ

Te még nem kaptad meg? Így juthatunk hozzá a védettségi igazolványunkhoz





Akik már megkapták az első oltásukat, joggal várják a védettségüket igazoló plasztikkártyát, amellyel szabadabban mozoghatnak. Néha azonban van, hogy heteket kell várni rá, vagy nem is jön meg.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.05.06.
igazolás

Sokan a Kormányablakoknál, vagy az Ügyfélkapun keresztül próbálják meg meggyorsítani az igazolványuk megszerzésének folyamatát. A hivatalos szervek azonban általában a háziorvosukhoz küldik az érdeklődőket. A Ripost kiderítette, hogyan juthatnak a leggyorsabban hozzá plasztikkártyájukhoz a védettséggel rendelkezők.

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők igénybe vehetik az újra nyíló szolgáltatásokat, mint az állatkert vagy éppen a mozi (Fotó: MTVA/Róka László)

A lap egyik olvasója miután megelégelte, hogy hiába várja a védettségi igazolványát, az Ügyfélkapun keresztül reklamált a csúszás miatt. Sürgetésére dr. Sára Botond kormánymegbízott nevében és megbízásából Borbély Noémi Központi Okmányirodai Főosztály Személyes Ügyfélszolgálatot Támogató Osztály igazgatási ügyintézője a választ adta, hogy esetében:

Tajszáma alapján történt lekérdezés szerint – a felgyógyultságról nem került adat továbbításra az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (ESZT). Vagyis a megbetegedéssel kapcsolatos bejegyzés nem került lezárásra, így védettségi igazolvány sem készült” – írja a lap.

Az ügyintéző ezután az egészségügyi szolgáltatóhoz küldte az érdeklődőt, illetve azt ajánlotta számára, hogy egyeztessen a háziorvosával az adatfelvétellel kapcsolatban. A lap számára nyilatkozott dr. Mangó Gabriella háziorvos az ilyen esetekkel kapcsolatban.

Dr. Mangó Gabriella háziorvos (Fotó: Metropol)

„A rendszer úgy működik, hogy ha valaki csináltat egy Covid-tesztet, és az pozitív lett, akkor mi 10 nap után az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) lejelentjük. Akkor van probléma, ha például hiába tölti fel az asszisztens az adatokat, az valamiért nem megy át az EESZT-hez. Ilyen egyébként előfordul még a gyógyszerek felírásánál is, nálunk múlt pénteken volt erre példa” – árulta el az orvos.

A háziorvos azt ajánlja, hogy azok, akik nem kapták még meg a védettségi igazolványukat, a saját háziorvosukkal egyeztessenek és együtt találják meg az adminisztrációs hiba megoldását.

„Ha ezek után sem lehet dűlőre jutni, akkor érdemes megkérdezni a járványügyi hatóságot is, ők mit tudnak. Végső megoldás lehet, ha elmegyünk egy vérvételre ellenanyagtesztet csináltatni, bár ez pénzbe kerül. Abból viszont látszik, ha már valaki átesett a betegségen, illetve az is, ha az oltás hatására kialakult a védelem, és így is igényelhet védettségi igazolványt” – mondta el Mangó Gabriella a lapnak.

Sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy az oltásuk igazolásáról kapott papírjuk nem helyettesíti az igazolványt. Számukra a doktornő azt ajánlja, hogy tartsák meg ezt a papírt, mert ha külföldre utaznak, vagy nincs más, amit felmutasson, akkor legalább ez a kezében van, de ez nem helyettesíti a plasztikkártyát.

Így kaphatunk védettségi igazolványt

  • A háziorvos lejelenti az ESZT-nél, hogy pozitív Covid-tesztje volt valakinek
  • Esetenként már az első, de többnyire a második oltás után
  • Ellenanyag-vizsgálat után, ha kimutatható a védettség a szervezetben
  • Nem csak ingyenesen lehet hozzájutni a védettségi igazolványhoz

    Aki saját költségén csináltat ellenanyagtesztet, ő is igényelhet védettségi igazolványt elektronikus úton a www.magyarorszag.hu weboldalon, vagy személyesen a Kormányablakban. Az ilyen módon szerzett védettségi igazolvány kiállításának díja azonban 3000 forint, amit az igénylőnek banki átutalással kell fizetnie.





    Ezeket olvastad már?
    Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

    Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

    Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

    Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

    Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

    Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

    Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

    Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás