RETRO RÁDIÓ

Kiderült, lesznek-e újabb korlátozások a járvány miatt hazánkban





A koronavírus elleni vakcináknak és a gyors oltási programnak köszönhetően sikerült eljutni oda, hogy Magyarország érdemi korlátozások nélkül át tudja vészelni a járvány újabb hullámait – jelentette ki pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.12.17.
járványhatás

Szijjártó Péter a győri Apátúr Sörház és Tanműhely megnyitó ünnepségén hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél-két évben az élet gyakorlatilag a pandémia kezeléséről szólt. Kiemelte, hogy sok szó esett a járvány egészségügyi és gazdasági vonatkozásairól, de érdemtelenül kevés arról, hogy az milyen hatást fejtett ki a közösségekre, a közösségi életre, utóbbi ugyanis hosszú időre teljesen ellehetetlenült.

Ezen időszak alatt rájöhettünk arra, hogy a közösségi élet is olyan, mint a levegő, hogy természetesnek vesszük, amikor meg elkezd fogyni, akkor nekiállunk fuldokolni” - fogalmazott Szijjártó Péter.

„Ezért hálát adhatunk a Jóistennek, hogy a korlátozásokon, zárásokon, mindenfajta adminisztratív intézkedéseken most már túl lehetünk” - tette hozzá.

A tárcavezető elmondta azt is, hogy az oltóanyagok megjelenésével, azzal, hogy mindenkit beoltottak, akit csak lehetett, sikerült eljutni oda, hogy a járvány sokadik hullámát, a vírus sokadik variánsát is át tudja vészelni Magyarország drasztikus korlátozások nélkül.

Ma már inkább a futball-Európa-bajnokság teltházas mérkőzései vagy a nyári fesztiválok eufóriája maradt, és minden, ami előtte volt a közösségek szempontjából, az csak rossz emlék” - mutatott rá.

Végezetül gratulált az Apátúr sörfőzde létrehozásához, és aláhúzta, hogy a bencések mindig a történések ütőerén tartják a kezüket, kifejezetten modern szellemiségű rendről van szó. A Jóisten tartsa meg a bencések életkedvét, világra nyitottságát, szerepét hazánk jövőjének alakításában, az „Ora et labora” szellemiségében - mondta.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás