RETRO RÁDIÓ

Széleskörű támogatottság övezi az új gyermekvédelmi törvényt





Az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a nemrégiben elfogadott gyermekvédelmi törvényt széles körű támogatottság övezi - közölte a jogi elemző intézet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.25.

A közleményben azt írták: a magyarok óriási többsége, 92 százaléka egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével, míg szintén nagy részük, 60 százalékuk szerint a kiskorúakat meg kell óvni a médiában megjelenő gender- és homoszexuális-propagandától.

Mint közölték, a felnőtt magyar társadalom véleményét bemutató, reprezentatív mintán végzett felmérés alapján kijelenthető, hogy csaknem minden megkérdezett egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével.

A válaszadók 92 százaléka szerint szigorúbban kell büntetni a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményt elkövetőket, és mindössze 4 százalék mondta azt, hogy a magyar törvények eddig is kellő szigorral léptek fel e téren - ismertették.

Az Alapjogokért Központ szerint a magyarok álláspontja világos: a gyermekek megóvása mindennél fontosabb, nemzeti minimumként tekintenek a kiskorúak védelmére.

A kutatás alapján az is kijelenthető, hogy a pedofilokra a magyarok bűnözőkként tekintenek: a válaszadók 91 százaléka szerint ugyanis a pedofília bűncselekmény, és pusztán 2 százalékuk szerint - amint azt az e téren is érzékenyítést végző baloldali sajtó sugallja sokszor - csak „betegség” - közölték.

A gyermekvédelmi törvénycsomag - az alaptörvény rendelkezéseinek eleget téve - biztosítja a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet is - rögzítette a közlemény.

Közlésük szerint utóbbi szempontból fontos egyetértési pont, hogy a választókorú magyar lakosság 59 százaléka szerint nem elfogadható az, hogy a kiskorúak a homoszexualitással, mint jelenséggel találkozzanak. Tízből hat magyar utasítja el e szexuális irányultság „reklámozását” a gyermekek körében. Ennél jóval kevesebben voltak azok (31 százalék), akik támogatják ezt - jelezték.

A jogi elemző intézet a törvény egyik lényegi elemének nevezte, hogy a gyermekek szexualitással kapcsolatos nevelése, felvilágosítása a szülő joga és felelőssége.

„Viszont a genderérzékenyítést a gyermekek jogainál is fontosabbnak tartó baloldali sajtó és nemzetközi politikai fősodor még ezen tételt is megkérdőjelezte” - áll az írásos összegzésben.

A jogszabály alapvetésével ugyanakkor a magyarok 60 százaléka egyetért, ennyien támogatják ugyanis, hogy a homoszexualitás és a transzneműség megjelenítését tiltsák a kiskorúak számára is elérhető médiafelületeken - és csak a válaszadók 33 százaléka nem értett egyet a fenti célkitűzéssel - közölték.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás