RETRO RÁDIÓ

Márki-Zay Péter megerősítette: fegyvert is szállítana Ukrajnába





Gyurcsány jelöltje egy német lapnak megerősítette: fegyvert is szállítana Ukrajnába, tehát kiderült, hogy megint összevissza beszél.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.02.25.
durva felelőtlenség

Korábban Márki-Zay azt mondta, hogy Magyarországnak magyar katonákat és fegyvereket kellene küldenie Ukrajnába, ezzel szemben ma már azt követeli, hogy Magyarország függessze fel a Paks II. beruházás engedélyezési eljárását, és utasítsa ki a Nemzetközi Beruházási Bankot Budapestről - írja a Ripost.

A baloldal nincs tisztában a felelőtlen kijelentéseinek súlyával, hiszen miközben Nyugat-Európában egy nap alatt 50 százalékal emelkedett a gáz ára, ehhez képest Magyarországon a magyar emberek továbbra is a rezsicsökkentett árat fizetik. Azzal, amit tesznek, és amilyen gazdasági intézkedéseket követelnek, belesodorhatják az országot a háborúba, és ennek a magyar családok ihatják meg a levét. Gyurcsány jelöltje ezt nyilatkozta a Der Tagesspiegelnek:

A baloldal kormányfőjelöltje nem érti, mi a különbség a háborúban való részvétel és a békefenntartó misszió között, nyilatkozatai alapján készséggel támogatná magyar csapatok részvételét egy esetleges háborúban.

„Magyar katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába Márki-Zay Péter” – derült ki abból az interjúból, amelyet Gulyás Márton baloldali aktivistának adott nemrég Gyurcsány „kapitánya”, aki ezt megerősítette az ATV Egyenes Beszéd című, kedd esti műsorában is.

„Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk” – mondta, majd arra a kérdésre, hogy akár katonákat is küldene-e, közölte: „hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonákat is”.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás