RETRO RÁDIÓ

Kövér: 145 gyermek érkezett a Kárpát-medence 23 településéről a fóti lovasterápiás versenyre





Ebben az évben 145 gyermek érkezett a Kárpát-medence 23 településéről, köztük két erdélyi településről a fóti lovasterápiás versenyre – mondta az Országgyűlés elnöke pénteken a Pest megyei városban.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.02.
nemes cél

Kövér László, aki egyben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke, arról beszélt, hogy a Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 18. alkalommal rendezte meg nemzetközi és nemzeti díjlovas- és lovasterápiás versenyét.

A résztvevők el szokták mondani, hogy ez a rendezvény mindig az év fénypontja számukra, pedig egész évben lovasterápiás kezelésben részesülnek; mégis itt mutathatják meg, mit tudnak, és találkozhatnak a társaikkal, s ez számukra óriási élmény” – mondta a politikus, hozzáfűzve: óriási élmény „számunkra is, akik ennek a rendezvénynek a szervezésében részt veszünk”.

Kövér László közölte, hogy a szomszédságban, más pályákon egy nemzetközi szinten is számontartott díjlovagló versenysorozat is zajlik, ahol 11 országból 26-28 versenyszámban jöttek össze versenyzők.

 

Nyitrai Zsolt: Minden fiatal mindennap tudjon sportolni

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos elmondta, hogy nehéz időket élünk, de az ilyen típusú rendezvények jelzik, hogy az élet nem áll meg. Hozzátette, hogy most van a magyar diáksport napja is, és a kormány egyik fontos törekvése volt, hogy megteremtse a lehetőségét annak, hogy minden fiatal mindennap tudjon sportolni.

A miniszterelnöki biztos beszélt arról: a fogyatékossággal élők esetében a kormány a „semmit rólunk, nélkülünk” elvet érvényesíti.

Kövér László, Edvi Péter, a Magyar Lovasterápia Szövetség elnöke és Nyitrai Zsolt, a fóti Lovasterápiás Központban Forrás: Facebook

Nagy István agrárminiszter arról beszélt, hogy függetlenül attól, hol és milyen környezetben él, milyen lelki és testi adottságokkal rendelkezik egy gyermek, benne rejlik a társadalom ereje, a nemzet jövője. Éppen ezért kell kiemelt figyelmet fordítani a magyar családok támogatására – tette hozzá. Elmondta, hogy fantasztikus az a munka, amelyet a Magyar Lovasterápia Szövetség és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat együtt végez, és azt, ahogyan a két szervezet egymásra talált, meg kell becsülni.

A két szervezet, mint egy igazi szülői közösség karolja át, óvja, neveli és fejleszti [...] a sérült gyermekeket, így erősítve azt a hitet, hogy az ember célja ezen a földön nem lehet más, mint hogy békében és szeretetben éljen” – fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte: nincs is más célja ennek a rendezvénynek, mint az, hogy „hogyan tudunk egymásra találni és hogyan tudjuk megkérdezni azt, hogy miben segíthetünk, miben lehetünk támasza, segítsége egymásnak”.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás