RETRO RÁDIÓ

„Karácsony kampányából hagyja ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt” – üzent a főpolgármesternek Varga Mihály





„Karácsony Gergely ezúttal sem a főváros ügyeivel, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal foglalkozik” – hívta fel a figyelmet Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken közzétett bejegyzésében



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.25.
baloldali cirkusz

Varga Mihály Facebookon közzétett posztjában elmondta: „Javaslom Főpolgármester úrnak, hogy miniszterelnök-jelölti kampányából hagyja ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. A fővárosi emberek is jobban járnának, ha inkább a velük meglévő vitáinak megoldásán dolgozna (dugók, méhlegelők, elkésett és drágább felújítások)”.

Megértem, hogy tanácsadói hatására Főpolgármester úr fejében a szocialista vezetés alatt működő adóhivatali kép él, amikor a véletlenszerűen ellenőrzött adózók között rendre jobboldali politikusok szerepeltek (például Orbán Viktor és Kubatov Gábor, véletlenül egymást követő sorszámmal 2007-ben)” – tette hozzá.

Varga Mihály hozzátette, a Főpolgármester úr elfelejtette, hogy jól működő és kiemelten fontos munkát végző adóhivatala van Magyarországnak:

  • A NAV készíti el 5,5 millió ember adóbevallását, többek között Főpolgármester úrét is.
  • 1200 különféle ügy tartozik a NAV hatáskörébe, ami nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló.
  • A NAV-nak is köszönhető, hogy az adóelkerülés Magyarországon 10% alá csökkent, megelőztük Németországot és Ausztriát is.
  • Az adóhivatal a csökkenő adók ellenére is biztosítja a költségvetési bevételek 94 százalékát.
  • A járványra tekintettel bevezetett extra kedvezmények révén 680 millió forint adót hagyott az arra rászorulóknál.




  • Ezeket olvastad már?
    Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

    Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

    Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

    Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

    Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

    Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

    Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

    Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás