RETRO RÁDIÓ

Kocsis Máté: El a kezekkel a gyerekeinktől





A Fidesz frakcióvezetője úgy gondolja, Magyarországon is az utolsó utáni pillanatban járunk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.04.
gyermekvédelmi törvény

Kocsi Máté, a Fidesz frakcióvezetője interjút adott a Mandinernek. A beszélgetés több témát is érintett, az egyik legnagyobb hangsúlyt a gyermekvédelmi törvény és a közelgő népszavazás kapta.

A politikus elmondta, hogy a kormány célja az, hogy cél, hogy távol tartsák a gyerekektől az életkoruknak nem megfelelő tartalmakat és az lmbtq-propagandát, ami már régóta célba vette őket világszerte.

Magyarországon is az utolsó utáni pillanatban járunk, talán még épp jókor húztunk akadályt eléjük. Megmosolyogtatóan sunyi az az érvelés néhány liberális újságírótól, hogy itthon nem is létezik az, amit a törvényben szabályozunk. Mielőtt elmélyednénk ennek valóságtartalmában, maradjunk annyiban, nem is akartuk megvárni, hogy elterjedjen„ - mondta Kocsi Máté, aki szerint tőlünk nyugatabbra már mindennapos, hogy a kisgyermekeket is megkörnyékezik az lmbtq-propagandával. Érzékenyítésnek hívják, miközben inkább győzködésről van szó, hiszen már nemcsak az elfogadást várják el tőlük, hanem az aktív kiállást is, abban a reményben, hogy így később könnyebb lesz bevonni őket. Korán kezdik az ideológiai átnevelést, miközben abban konszenzusnak kellene lennie, hogy ha például egy hatéves kislánnyal elmondatják – ahogy számos felvétel igazolja –, hogy leszbikusnak lenni jó dolog, az önmagában pedofília. Semmi keresnivalója ugyanis ebben a korban a szexualitásnak, semmilyen kontextusban.

„Ezért mondjuk azt, hogy el a kezekkel a gyerekeinktől” - jelentett ki a fideszes politikus. A Mandiner megjegyzésére, miszerint a liberális és a nyugati sajtó többségében „homofób törvénynek” nevezik a jogszabályt, Kocsi Máté elmondta: Liberális körökben nagyon értenek az elnevezésekhez, az átértelmezésekhez és a megbélyegzéshez. Egyszerű hazugság így hívni a gyermekvédelmi és pedofilellenes törvényt.

A frakcióvezető hozzátette: a brüsszeli támadás nyilvánvalóan politikai, egészen megdöbbentő lenne, ha tartalmi lenne. Ha pedig mégis az, és a gyermekek védelme kerül ilyen nyomás alá, akkor nagyobb baj van Brüsszelben, mint gondoltuk. A törvénycsomag megerősíti a szülők előjogait a gyermekük nevelését illetően, felnőttekről pedig nem szól. Magyarországon mindenki úgy éli a magánéletét, ahogy óhajtja, minden más értelmezés hamis. A brüsszeli mainstream arra akar minket rávenni, hogy vonjuk vissza a törvényt, de nem fogjuk.

A nyomásgyakorlás számtalan eszközét bevetik, de hiába, a törvény már csak azért is marad, mert annak elfogadása nemzeti hatáskör, külső nyomásgyakorlást ebben az ügyben még kevésbé fogadunk el. Ha engedjük, hogy Brüsszel a hatalmával visszaélve ebbe is beleszóljon, akkor újabb lopakodó hatáskörelvonásnak leszünk áldozatai„ - hangsúlyozta Kocsis.

A lap újságírói felidézték Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait, miszerint ha megszűnik kötelezettségszegési eljárás, okafogyottá válik a népszavazás. A kérdésre, hogy „most akkor a gyermekeket védi a kormány, vagy inkább Brüsszellel szembeni fricskáról van szó?”, Kocsi Máté a következőt válaszolta: A gyermekeink jövője sorskérdés, ezért a gyermekvédelmi szabályokat meghoztuk, a törvény hatályba lépett. És igen, a népszavazás a brüsszeli támadás elleni fellépés, de a vita olyan sorskérdéseket is érint, amelyekről a legjobb inkább megkérdezni az állampolgárokat, főleg egy ilyen hangos vitában. Reméljük, a brüsszeli elit, ha már demokratának állítja be magát, nem ellenzi az emberek véleményének kikérését. Ha a nyugatiak visszaélnek a hatalmukkal, ez a fegyvernem szükséges - reagált a kormánypárti politikus.

A népszavazáson még Karácsony Gergely szerint sincs olyan kérdés, amelyre nemmel kellene szavazni, így a Mandiner megkérdezte, hogy miért kell az evidenciára rákérdezni.

A politikus úgy véli, hogy az evidenciák ma már nem evidenciák. Azért nem, mert épp a szélsőségesen liberális, olykor beteges új dogmák kérdőjelezik meg azokat. A megálmodott új világban például az természetes, hogy a férfiak is szülhetnek. A Brian élete című filmben még mindenki csak röhögött ezen, ma már itt van a nyakunkon az őrület. De visszatérve: ha a baloldali pártoknak is ennyire evidensek a válaszok, akkor vajon miért akarják eltörölni a pedofiltörvényt? Fekete-Győrtől kezdve Dobrev Klárán át számos baloldali politikus kijelentette: ha megnyerik a választást, visszavonják a jogszabályt. Most akkor egyetértenek vele vagy sem?

Kocsis Máté végezetül elmondta: A gyermekvédelem területén van még tennivaló bőven, illetve a pedofilok kapcsán sincs még lezárva a vita a kémiai semlegesítés kérdésében. A most elfogadott jogszabály kapcsán pedig nyáron készülnek el a végrehajtási rendeletek, ezek pontosítják majd a legapróbb részleteket. Ezért beszélnek ostobaságokat azok, akik már most azt állítják például, hogy nem lehet majd Shakespeare-t vagy Szapphót tanítani az iskolákban.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás