RETRO RÁDIÓ

Fontos információkat közölt a kormányszóvivő: eddig tölthető ki a Nemzeti Konzultáció - Videó!





Már több mint 875 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet - jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki, a Facebookra feltöltött videóüzenetében.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.12.
nemzeti konzultáció

Szentkirályi Alexandra egyben arra biztatott, hogy a határidőig, augusztus 25-ig minél többen fejtsék ki véleményüket a konzultáció segítségével.

Ez azért is fontos, mert a válaszok, ahogy a korábbi konzultációk esetében, most is irányadók lesznek a kormányzat számára - tette hozzá.

Emlékeztetett: mivel a kormánynak számít a magyar emberek véleménye, ezért július elején újabb nemzeti konzultációt indított, ezúttal a járvány utáni életről.

Közölte, augusztus 25. éjfélig online és postai levél formájában még mindenki elmondhatja a véleményét számos fontos, mindannyiunkat érintő kérdésben. Ilyen például a családtámogatásoknak járó alkotmányos védelem, továbbá a nemzetközi támadások össztüzébe került gyermekvédelmi törvény azon rendelkezése is, ami megtiltja a gyermekekre vonatkozó szexuális tartalmú propagandát az óvodákban és az iskolákban. A migráció ügye, a koronavírus elleni védekezés, illetve egyes gazdasági kérdések - sorolta.

Mondjuk el véleményünket, töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt!” - fogalmazott videóüzenetében Szentkirályi Alexandra.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás