RETRO RÁDIÓ

Ez az új technológia segíti a gyerekek környezettudatosságát - Fotók!





Országos programmá bővítené az agrártárca az iskolai komposztálók felállítását, ezzel is bővítve a gyerekek tanteremben szerzett ismereteit. Nagy István agrárminiszter a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola udvarán felállított komposztálót tekintette meg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel pénteken, ahol a miniszter azt mondta: végtelenül fontos, hogy a gyerekek odafigyeljenek a környezetükre.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.19.
Fejlesztés

A Compastor elnevezésű komposztáló technológiát alkalmazó eszközt a helyi Humusz Maximusz Egyesület jóvoltából helyezték ki tavaly ősszel.

Nagy István hangsúlyozta, hogy a komposztálással az ökológiai folyamatokra, a körforgásos gazdálkodásra hívják fel a gyerekek figyelmét, hogy legyen gyakorlati tapasztalatuk is arról, hogyan alakul át a szerves anyag termőfölddé. „Ez egy nagyon jó, szemléletes módja annak, hogy a gyermekek játszva tanulják meg azt a körforgást”, ahogy az ételmaradékból, az udvari zöldhulladékból kialakul a termőföld - fogalmazott.

Nagy István agrárminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő megtekinti a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola udvarán működő komposztálót a Humusz Maximusz egyesület vezetői, Milkovits Tibor (b) és Pásztor József (j) társaságában (Fotó: MTI/Krizsán Csaba).

Mosonmagyaróváron huszonöt, a Szigetközben pedig további húsz ilyen komposztálót helyeztek ki

Nagy István elmondta: azt tervezik, hogy az év második felétől önkormányzatonként további komposztálókat állítanának fel, ahová bárki elvihetné a zöldhulladékot. „Erre keressük a forrást és a lehetőséget (...), hiszen, ha valóban tenni akarunk a környezetért, akkor ez egy olyan program, amely méltán találhat követőkre” - mondta. A cél az, hogy minél kevesebb szemét keletkezzen, a hulladék pedig a lehető legnagyobb arányban kerüljön újrahasznosításra, ahelyett, hogy elégetnék, szemétlerakókba helyeznék - tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra elmondta: örömmel látja, hogy minden helyi iskolában működik egy komposztáló. Hangsúlyozta, hogy más kötelezettséget ébreszt a gyerekekben a környezetvédelem iránt az, ha nemcsak tankönyvekből tanulják meg, hogy hogyan működik, hanem látják és tapasztalják is.

A Compastor elnevezésű komposztáló technológiát alkalmazó eszközt a helyi egyesület jóvoltából helyezték ki tavaly ősszel (Fotó: MTI/Krizsán Csaba).

Nagy István Szentkirályi Alexandrával pénteken megtekinti még a mosonmagyaróvári tanuszoda előkészületi munkálatait, majd a jégpályát és a déli elkerülő út útvonalát, délután pedig a szigetközi Halásziba látogatnak.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás