RETRO RÁDIÓ

Estig tüntetnek a pedagógusok Budapesten, káosz alakulhat ki a közlekedésben





Élő lánccal, hídfoglalással tüntetnek a pedagógusok a Blaha Lujza téren és környékén, többek között az Erzsébet hídon. A belvárosban több helyen nagyobb dugó alakulhat ki, az esti órákra újabb hídfoglalásra készülnek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.05.
tüntetés

Október 5-ére, szerdára, a pedagógusok világnapjára országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A szervezet az óvodáktól, az iskoláktól, a kollégiumoktól és a szakszolgálatoktól azt kérte, hogy a mai napon ne vegyék fel a munkát. Több helyen polgári engedetlenségi akciót is hirdettek.

A tüntetés apropója, hogy Budapesten kirúgtak öt olyan tanárt, aki – polgári engedetlenségre hivatkozva – nem vette fel a munkát, azaz nem tartotta meg az óráit – írja az Origo.

Ami még várható a fővárosban:

  • 15 órakor a III. kerület iskolai és óvodai dolgozói, szülők, illetve diákok szerenádot adnak: a Szentlélek térről az Óbudai Tankerület épületéhez vonulnak egy petícióval.
  • 15:15-kor az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium diákjai, tanárai alkotnak élő láncot az Apáczai Papnövelde utcai épületénél.
  • 17 órakor a diákok elfoglalják a Margit hidat, ahol 19 óráig maradnak.
  • 19 órakor kezdődik a tüntetés és szolidaritási koncert a Kossuth téren, a tervek szerint 21 óra 30 percig tart.




  • Ezeket olvastad már?
    Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

    Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

    Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

    Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

    Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

    Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

    Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

    Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás