RETRO RÁDIÓ

Czeglédy embereinek adták át a vidéki bankfiókokban, automatákból felvett pénzt a strómanok





A PestiSrácok.hu birtokába került revizori jelentés alapján, a Czeglédy-ügyben a nyomozás során kiderült: összesen 2,5 milliárd forintot vettek fel készpénzben vidéki bankfiókokban és automatákból a vád szerinti bűnszervezet tagjai. Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője cikkünkre hivatkozva azonnali kérdéssel fordult Varga Judit igazságügyi miniszterhez a keddi plenáris ülésen. Arra volt kíváncsi, hová tűnhettek Czeglédyék eltűnt milliárdjai. Budai Gyula szerint a pénzt Czeglédyn keresztül az MSZP és a DK pártkasszájában kell keresni, és ebből finanszírozhattak több választási kampányt is. Tény: a vádirat több részlete és a vádlotti vallomások is alátámasztják, hogy a strómanok által felvett milliárdos összeg készpénzben Czeglédy Csabához került.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.18.
Czeglédy vádirat

A strómanok, iskolaszövetkezet-vezetők és a diákmunkát szervező szövetkezetek, és Czeglédy munkaerő-közvetítő cége közé beépített kft. volt vezetői arról számoltak be vallomásaik során, hogy a készpénzben felvett milliókat a Human Operator szombathelyi irodájába kellett bevinniük, és ott Czeglédy közvetlen pénzügyes munkatársainak adták át. Ez eddig 2,5 milliárd készpénzben. És még mindig nem minden. A vádiratban egy olyan részt is találtunk, amely Czeglédy bűncselekményből származó pénzekkel való gazdagodását taglalja. Eszerint megbízási díj, lepapírozott kölcsön és egyebek formájában még durván 400 millió forint került Gyurcsány ügyvédjéhez. Ha mindezt összeadjuk, az már majdnem 3 milliárd forint. Hogy hová tette ezt a rengeteg pénzt Czeglédy Csaba, az talány – hogy ő dőzsölne belőle, azt nem lehet mondani, ugyanis a mai napig egy lakótelepi panellakásban él – írja a PestiSrácok.hu.

A PestiSrácok.hu megszerezte azt a revizori jelentést, amely a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt emelt vád egy részét is megalapozza. A revizor a vizsgálat során Czeglédy cége, a Human Operator, a büntetőügyben érintett iskolaszövetkezetek, valamint a közvetítő cég közötti utalásokat, pénzmozgásokat, valamint – ami a legkiemelkedőbb és bizonyosan milliárdos tétel – a készpénzmozgást ellenőrizte.

A 6 oldalas revizori jelentés első oldala (Fotó: PestiSrácok.hu)

A jelentésben tételesen szerepel, hogy 2013 januárja és 2016 decembere között milyen készpénzforgalmat bonyolított a bűnszervezet. A tételek összesítve meghaladják a 2,5 milliárd forintot, közben ennek csak töredéke volt egyáltalán lefedve valamilyen számlával. A pénzt általában vidéki kis bankfiókokban vagy ATM-automatából vették fel:

  • a Human Operator Zrt. számlájáról 2013. 01. 18. és 2016. 12. 21. között összesen 87 millió 740 ezer forintot;
  • az Idehaza Iskolaszövetkezet számlájáról 2017. 01. 11. és 2017. 03. 27. között 97 millió 975 ezer forintot;
  • a Pannon Humán Szerviz Kft. számlájáról 2013. 01. 14. és 2016. 12. 20. között 2 milliárd 197 millió 64 ezer forintot;
  • ugyancsak a Pannon Humán Szerviz Kft. számlájáról, automatából további 13 milliót vettek fel.
  • A revizori jelentés szerint az adónyomozók a felvett készpénz felhasználását nem tudták kideríteni.

    A bankpénztárban felvett pénzösszeg további felhasználása nem ismert – fogalmaz a dokumentum. Azt már a tanúkihallgatások és egyéb bizonyítási eljárás alapján állapíthatták meg, hogy a készpénzben felvett tételek további útja kihez, kikhez vezetett.

    A 2,5 milliárd felett Czeglédyhez további csaknem 400 millió vándorolt

    A 166 oldalas vádiratban az áll, hogy a készpénzben felvetett összegeket az egyes vádlottak a Human Operator erre kijelölt dolgozói részére, azaz Czeglédy Csaba cégének szombathelyi székhelyén, az ő kollégáinak adták át. A vádiratban szerepel továbbá az is, hogy a különböző pénzösszegek a vádlottakhoz „feketén történő” kifizetés formájában – borítékban – kerültek, és azokat a Human Operator könyvelésében „kölcsönként” tüntették fel, „tartozáselismerő nyilatkozatokkal” alátámasztva. Ténylegesen ugyanakkor ezek a pénzek a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonból származtak.

    Vádirat (Fotó: PestiSrácok.hu)

    A banki és automatás, 2,5 milliárdos készpénzfelvételen kívül, amit a Human Operator irodájában adtak le a strómanok, a vádirat szerint borítékos, megbízási díj, illetve kölcsönként elkönyvelt kifizetés formájában, személyesen Czeglédy Csabához legalább még 387 millió 904 ezer forint került a bűncselekményből származó vagyonból.

    A vádirat szerint Czeglédyhez további 387 millió 904 ezer forint vándorolt az elcsalt pénzből (Fotó: PestiSrácok.hu)

    Ha mindezt összeadjuk, az már közel 3 milliárd forint Czeglédy kezében, amelynek a sorsa a mai napig ismeretlen.

    A ps-nek az egyik vádlott – Czeglédy volt alkalmazottja – is beszélt kampányfinanszírozásról és diákokkal végeztetett kampánymunkákról

    Korábban a PestiSrácok.hu az ügy egyik vádlottjával és a Human Operator egyik irodai dolgozójával is készített interjút, akik egyértelműen beszéltek a Czeglédy-hálózat kampánytevékenységéről és kampányok finanszírozásáról. A vádlott, aki azóta beismerő vallomást tett és elfogadta a rá mért több évi letöltendő börtönbüntetést, konkrétan azt mondta: Kész Zoltán kampányát Czeglédy finanszírozta, de nemcsak azt, hanem további időközi kampányokat is.

    Így lett kampánypénz az elcsalt milliárdokból!

    A volt Human Operator-dolgozó pedig olyan iskolaszövetkezeti tagokról, diákmunkásokról beszélt, akiket valójában kampánymunkákban foglalkoztattak. Neki személy szerint is kellett biztosítani szórólapozókat és plakátolókat a kampányban az egyik fővárosi kerületben – írta a lap.





    Ezeket olvastad már?
    Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

    Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

    Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

    Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

    Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

    Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

    Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

    Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás