RETRO RÁDIÓ

Ez áll Cseh Katalin korrupciós botrányainak a hátterében: eddig ez derült ki a zavaros ügyeiről





Egymás után derülnek ki a botrányos részletek a Cseh Katalin-ügyről. Nem véletlen, hogy ma házkutatást tartottak az egyik cégéhez köthető telephelyen.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.08.
durva részletek

Egymás között adott-vett cégek, fél Európára kiterjedő cégháló, valamint egy óriási korrupciós botrány, és persze a sokszor emlegetett hologramos technológia, és persze rengeteg uniós pénz – ez néhány mondatban a Cseh Katalin nevéhez köthető botrány lényege. Az eddigi részleteket az Origo gyűjtötte össze.

68 milliót nyert a nem túl eredeti hologramos technikáért

A momentumos EP-képviselő édesapja, Cseh Tibor 2010-ben céget alapított, ezt vezette 2013 és 2018 között Cseh Katalin. A cég, a Pannónia Nyomda Kft. éppen ebben az időszakban, vagyis Cseh Katalin ügyvezetése alatt adott be pályázatot uniós forrásra. Így nyert 68 millió forintot a Pannónia Nyomda Kft., holografikus technológia kifejlesztésére. A pályázat összefoglalója szerint azért jó a hologram, mert mint marketingeszköz, óriási hatást gyakorolhat a döntéshozókra.

„Döntéshozónak tekintjük egy ingatlan beruházóját, lakás vásárlóját, egy terület bérlőjét, de esetünkben egy tervezett nagyberuházás (2024-es magyarországi olimpiai játékok pályázati anyagában a helyszínek színes holografikus megjelenítése) megvalósításának döntéshozóit és résztvevőit is, mely a példánál maradva nemzetgazdasági szintű döntés is lehet” – írták az indoklásban.

A cég szerint ez a fejlesztésük alkalmas lehetett volna a magyarországi olimpia helyszínének bemutatására is. Ez az állítás azért furcsa a részükről, mert Cseh Katalin és a Momentum volt az, akik aláírást kezdtek gyűjteni az olimpia ellen, amellyel végül meg is akadályozták a játékok magyarországi megrendezését.

Miközben az uniós pályázati rendszert ekézte, ő maga és céghálózata milliárdokat nyert
MTI/Balogh Zoltán

Cseh Katalin az egyik leghangosabb bírálója az uniós támogatások hazai elosztási rendszerének. „Ezeknek a pénzeknek semmi keresnivalójuk a pénzéhes oligarchák zsebében vagy a markukat tartó családtagoknál” – jelentette ki. Cseh Katalin nyilatkozataiban ez egy rendszeresen felbukkanó téma: azt mondogatja, hogy az EU-tól érkező összegeket a szegényeknek, az önkormányzatoknak, a civileknek, az embereknek kell adni és nyilván nem a kormányhoz hű vállalkozóknak.

A napvilágra került információk alapján Cseh Katalin maga cáfolta meg saját és pártja politikai jelszavait arról, hogy csak a csókosok kaphatnak itthon támogatást. A Pannónia Nyomda Kft. ugyanis később újabb 217 millió forintot nyert uniós pályázaton, a köré csoportosítható cégek pedig további 4,5 milliárdos uniós támogatáshoz jutottak az évek során.

Az ötletet is lopták

A Pesti Srácok felgöngyölítette, hogy a szóban forgó vállalkozások azonos fióktelepeket használtak.

A kapcsolatok azért voltak fontosak a számukra, mert kiderült, hogy a hologramos technológia már létezhetett. A Bennfentes.net összevetette az elérhető információkat, s ebből kiderült, hogy a Cseh Katalinék cége köré rendezhető cégháló egyik tagja, a Holotech Hungary Kft. svájci tulajdonosa, a HoloTech Switzerland AG már 2013-ban kifejlesztett hologramos technológiát.

Trükközés a telephelyekkel

A Pest megyei Vác és a Nógrád megyei Szirák – két olyan település, amelyek nem számítanak a magyar gazdaság központjainak. Akkor miért pont itt létesített telephelyet a fővárosi székhelyű Pannónia Nyomda Kft. az uniós pályázatainak beadása előtt? A Magyar Nemzet utánajárása alapján erre akár az uniós pályázati rendszerben is meg lehet találni a kellő magyarázatot: bizonyos pályázatokon ugyanis egyetlen fillért sem szerezhetnek azok a cégek, amelyek a fővárosban működnek, ellenben nyerhetnek azok, amelyek a gazdaságilag kevésbé fejlett területeken tevékenykednek. Érdekesség, hogy a cég váci költözése éppen arra az időre esett, amikor Cseh Katalin volt az ügyvezető. Az is érdekes, hogy a cégháló több tagja is megfordult a váci és a sziráki fióktelepeken.

Hatalmas kavarások a pályázatok körül

A Magyar Nemzet arról írt korábban, hogy a cég eddig 168 millió forint értékben nyert közbeszerzéseket, a legtöbbször Budapest IX. kerületének önkormányzatától kaptak megbízást, mégpedig a helyi lakosoknak készülő Ferencváros című újság nyomdai munkálataira.

Az egyik ilyen pályázaton szerephez jutott a Pannónia Nyomda Kft. köré rajzolható cégháló egyik szereplője, a Mondat Kft., amely éppen a Pannópia Nyomda ellen indult a megrendelésért.

Érdekes módon a cég egyszerre nyilatkozott arról, hogy nem vesz igénybe alvállalkozót és arról is, hogy igen. Egy másik alkalommal pedig, 2013-ban a Pannónia Nyomda az Archidesign Kkt.-vel közösen nyújtott be pályázatot, és úgy diadalmaskodtak, hogy a két további ajánlattevő közül az egyik az Archidesignhoz volt kapcsolható (Visualia Kkt.), a másik pedig a Pannónia Nyomdához (Bunt 24 Kft.). Mindez azt jelenti, hogy az említett cégek könnyen összejátszhattak az ajánlattétel során, hogy a legkedvezőbb feltételeket a Pannónia–Archidesign párosnak tudják biztosítani.

Feljelentések és vizsgálatok

Később a Cseh Katalin cégeihez köthető botrányban Budai Gyula tett feljelentést. A feljelentésben többek közt az szerepelt, hogy a Pannónia Nyomdát 2010-ben Cseh Tibor alapította, amelyet a cégnyilvántartás szerint 2013-ban átadta lányának, Cseh Katalinnak, aki 2018-ig vezette a céget, amely ellen 17 alkalommal indult végrehajtási eljárás adóhátralék miatt, ezek egy része a Momentum politikusának az irányítása alatt.

Idén szeptember elején pedig az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) levélben arról tájékoztatta Deutsch Tamást, hogy megkezdte a Cseh Katalin-ügy vizsgálatának előkészítését, amihez további adatokat és információkat is kért a korrupciógyanús ügyről. A Fidesz EP-képviselője szerint az OLAF nyilvánvalóan illetékes az ügy kivizsgálásában, hiszen uniós intézmény tagja (jelen esetben az Európai Parlament képviselője) érintett az ügyben és a Cseh Katalin által vezetett cég, illetve a céghez kapcsolódó vállalkozásokból álló céghálózat uniós források elnyerése érdekében játszott össze.

Luxusesküvő Cseh módra

Hatalmas fényűzés volt az esküvőjükön Fotó: Bors

Rongyrázás az esküvőn

Asztalok között csúszott-mászott a földön, zavartan bolyongott drága esküvői helyszínének kertjében Cseh Katalin, aki tízmilliós fényűző esküvőn kelt egybe a szintén momentumos Berg Dániellel, Budapest II. kerület alpolgármesterével. A Momentum politikusa, ki tudja, minek a hatása alatt állhatott, amikor azok az újabb botrányos képek készültek róla, amik most a Bors birtokába kerültek. A fotók tanulsága szerint egymás után gurította le az Aperol Spritzeket.

Az arannyal szórt ételeket is felvonultató 11 milliós lakomához a legdrágább italokat szolgálták fel, amikből fogyott is bőven. A 140 fős vendégsereg élén a menyasszony sem szégyenlősködött: a Bennfentes.net képeinek tanulsága szerint filmbe illő módon mulatott, politikustól ritkán látott grimaszokkal, heves pózolással járatta le magát a násznép előtt. De ez még semmi: a momentumos politikusok esküvőjén éjfél után szabadult el igazán a pokol.

 





Ezeket olvastad már?
Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás