RETRO RÁDIÓ

Díjazták az odaadást





A Civilút Alapítvány ismét díjazta azokat, akik odaadással és elkötelezettséggel végzik a munkájukat a fogyatékossággal, nehezítettséggel élőkért, az idősekért és a családokért. Az Odaadó díjat hárman Életmű kategóriában, öten pedig Közösségi kategóriában vehették át. A szakmai zsűri egy posztumusz Különdíj odaítéléséről is döntött. A díj maga egy üvegből készült világítótornyot formáz, amely azt szimbolizálja, hogy az Odaadó díjban részesülők fényt és utat mutatnak mindannyiunknak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.26.
odaadás

Az ünnepélyes díjátadón Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, miniszterelnöki főtanácsadó levélben köszöntötte a kitüntetetteket. - A díjazottak méltán rászolgáltak az elismerésre, sokszor erőn felül dolgoztak a fogyatékossággal, nehezítettséggel élőkért, családokért, idősekért – fogalmazott.

Fotó: Civilút Alapítvány

A Civilút Alapítvány ünnepi gáláján fellépett mások mellett Szandi és a fogyatékossággal élő szólisták alkotta NemAdomFel együttes. Sőt, Szandi a zárószámot a NemAdomFel együttes tagjaival közösen énekelte el a közönségnek - teljes szívvel, odaadással.

Az Odaadó díj díjazottjai 2022-ben:

Életmű kategóriában Antal Andor, a parasportolók felkészítésében közreműködő szakedző, Bajzát Krisztián, a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke és Povázsayné Kovács Marianna, a Károlyi István Gyermekközpont – Különleges Gyermekotthona otthonvezetője.

Fotó: Civilút Alapítvány

Közösségi kategóriában Bonecz Ervin, a színházi jeltolmácsolás hazai meghonosítója, a 90 decibel Projekt megalapítója; Császár Antalné, a Csongrád-Csanád Megyei Napsugár Otthon Mórahalmi Idősek Otthona élelmezésvezetője; dr. Giller Lászlóné, a Fiatal Családosok Klubja önkéntese; Nagy Zoltán, a Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft. idősügyi koordinátora és Vajtó-Tilhof Ingrid, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége alelnöke, a Magyar Transzplantáltak Kulturális és Sportegyesületének elnöke. A zsűri posztumusz Különdíjjal ismerte el Mészáros Gabriellának, a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete önkéntes révészének tevékenységét.

Fotó: Civilút Alapítvány

 





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás