RETRO RÁDIÓ

Botrány a Jobbik kongresszuson: Így tiltakozott a nemi erőszak ellen az áldozat élettársa





Fantomszervezetek tucatjai támogatták Jakab újraválasztását.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.05.09.
jobbik

A Borsonline információi szerint botrányosra sikeredett a Jobbik tisztújító kongresszusa, ahol a hivatalos adatok szerint 71 százalékos többséggel választották újra Jakab Pétert. Csakhogy míg két évvel ezelőtt 336, ma már csak 245 küldött képviselte a megfogyatkozott alapszervezeteket. Vagyis 91 Jobbik alapszervezet egyszerűen felszámolta magát. De nem ez volt a legnagyobb botrány.

A 245 maradék alapszervezet több mint egyharmadát, 91-et az elmúlt hónapokban alapították, elsősorban a Szabolcs-Szatmárban, méghozzá a nemi erőszak gyanújába keveredett Földi István aktív közreműködésével. Sokak szerint ez az igazi magyarázata annak, hogy Jakab Péter miért próbált az utolsó pillanatig „falazni” a botrányos nemi erőszakkal kapcsolatban. Egészen nyilvánvalóan fantomszervezetekről van szó, amelyek csakis azért léteznek, hogy bebiztosítsák Jakab Péter megingott elnöki székét. A Bors úgy tudja, hogy

További botrányokkal is szolgált a Jobbik nyilvánvalóan „történelmi” kongresszusa. Mielőtt az alelnökök megválasztására sor került volna, Szilágyi György felment a pódiumra és arra kérte párttársait, hogy ne szavazzanak rá, ugyanis „ilyen erkölcsi állapotban lévő politikusokkal”, mint Jakab Péter és Földi István képtelen lenne együtt dolgozni. Ezt nem engedi meg a lelkiismerete. Mint korábban kiderült, az ő élettársa tett büntetőfeljelentést, miután egy jobbikos rendezvényen az egyik politikus megpróbálta megerőszakolni. Később több volt és jelenlegi jobbikos éppen a fantomszervezeteket létrehozó Földi Istvánt nevezte meg a nemi erőszak tetteseként.

Ennek a napnak az estéjén történt a bűncselekmény

Miközben Szilágyi György a beszédét mondta, Jakab Péter kabinetfőnöke és élettársa, „Mamuszos” Molnár Enikő karjelzésére a Földi István által létrehozott fantomszervezetek képviselői, mind a 91-en kivonultak az ülésteremből.

Ugyancsak látványos kivonulást vezényelt Molnár Enikő, amikor Gyüre Csaba a Jobbik korábbi parlamenti képviselője mondta volna el alelnöki programbeszédét. A meginduló rendőrségi eljárásban nyilvánvalóan ő lehet a koronatanú, így a Molnár Enikő akciója akár egyfajta megfélemlítésként is értelmezhető.

Gyüre Csaba lehet a koronatanú, a feljelentés szerint ő szabadította ki a nemi erőszak áldozatát.

 





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás