RETRO RÁDIÓ

„Tessék mondani, megvan még a bal karom?” – meglőtték a 9 éves ukrán kislányt





A kilencéves Sashának le kellett amputálni a fél karját, miután az oroszok meglőtték Kijev külvárosában. A kislány hisz benne, hogy az oroszok csak véletlenül találták el, valójában nem is akarták bántani.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.03.17.
Szívszorító

Sasha Kijev egyik külvárosából menekült a családjával – szüleivel és a nővérével – , amikor az autójukat eltalálták az oroszok. A mostohaapja azonnal meghalt, de ő, a testvére és az édesanyja életben maradtak. Egy pincében húzták meg magukat, ahol a kislány élet és halál között lebegett, amikor az orosz katonák oda is be akartak törni. Végül két nappal később önkéntesek segítettek a családnak és egy fehér zászlóval a kezükben rohantak a 9 éves kislánnyal egészen a buchai Központi Irpin Kórházba.

Nem tudom, miért lőttek rám az oroszok. Remélem, hogy ez az egész csak véletlen volt és nem szándékosan tették” – mondta Sasha a Daily Mail riporterének. – „Menekülés közben rohantam a nővérem után, anyukám pedig elesett, akkor azt hittem, hogy eltalálták őt és meghalt, de szerencsére csak lehasalt, hogy ne találják el. Ekkor éreztem, hogy egy golyó eltalálta a karomat”.

A kórházban az érsebész, dr. Vladislav Gorbovec azonnal látta, hogy a kialakult vérmérgezés miatt ha nem amputálja le a kislány karját, akkor biztosan nem marad életben. A kórház egyik önkéntese elmondta, rengeteg gyerek kerül be hozzájuk borzalmasabbnál borzalmasabb sérülésekkel.

Sashát a kórház összes dolgozója a szívébe zárta, annyira bátran és okosan viselkedett: az volt a kívánsága, hogy egy új virágos rózsaszín műkart kaphasson. A kislányt ápoló nővér könnyes szemmel mesélte, hogy a műtét után Sasha kinyitotta a szemét azt mondta neki: „Tessék mondani, megvan még a bal karom?”

 





Ezeket olvastad már?
Kényszerrel sorozzák be és viszik a frontra a magyar férfiakat Kárpátalján - videó

Kényszerrel sorozzák be és viszik a frontra a magyar férfiakat Kárpátalján - videó

Magyar hősi halottja van a brutális bahmuti csatának, Iván családja teljesen összeroppant

Magyar hősi halottja van a brutális bahmuti csatának, Iván családja teljesen összeroppant

Gigantikus robbanás történt a zaporozzsjai atomerőműnél

Gigantikus robbanás történt a zaporozzsjai atomerőműnél

Zelenszkij szerint itt a vége: „eljött az idő, hogy induljanak. Menjetek haza„

Zelenszkij szerint itt a vége: „eljött az idő, hogy induljanak. Menjetek haza„

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás