RETRO RÁDIÓ

Ez Putyin válasza az amerikai fenyegetésre





Oroszország új célpontokra fog lecsapni, ha az Egyesült Államok megkezdi a nagyobb hatótávolságú rakéták leszállítását Ukrajnának, jelentette be Vlagyimir Putyin a TASZSZ hírügynökség szerint.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.05.
Új célpontok

Az orosz elnök azt mondta, ha ilyen rakétákat szállít Amerika az ukránoknak, akkor olyan célpontokra fognak lecsapni, amelyekre korábban nem támadtak:

„Ha ezeket leszállítják, akkor levonjuk a megfelelő következtetéseket, és arra használjuk majd a megsemmisítő eszközeinket, amelyekkel elegendő mennyiségben rendelkezünk, hogy olyan célpontokra mérjünk csapást, amilyenekre eddig még nem mértünk” – nyilatkozott az elnök a „Moszkva. Kreml. Putyin” című magazinműsornak. A célpontokat egyelőre nem nevezte meg.

Putyin: Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítás körüli „felhajtás” célja az ukrán haditechnikai eszközveszteségek pótlása és ezáltal a háború hosszabbra nyújtása Fotó: Mikhail Klimentyev/Sputnik/AFP

Értékelése szerint a 45–70 kilométeres hatótávolságú amerikai sorozatvető rakétatüzérségi rendszerek Ukrajnába szállítása nem jelent újdonságot, mert az ukrán fegyveres erők már vetettek be ilyen eszközöket – számolt be az Origo. Putyin azt mondta, az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítás körüli „felhajtás” célja az ukrán haditechnikai eszközveszteségek pótlása és ezáltal a háború hosszabbra nyújtása.

Az orosz elnök értelmetlennek nevezte Ukrajna csapásmérő drónokkal történő ellátását, mert az orosz légvédelmi rendszerek az elnök megfogalmazása szerint „úgy ropogtatják azokat, mint a mogyorót”. Mint mondta, tucatjával pusztítják és csak ott hatékonyak, ahol nincs légvédelem.





Ezeket olvastad már?
Kényszerrel sorozzák be és viszik a frontra a magyar férfiakat Kárpátalján - videó

Kényszerrel sorozzák be és viszik a frontra a magyar férfiakat Kárpátalján - videó

Magyar hősi halottja van a brutális bahmuti csatának, Iván családja teljesen összeroppant

Magyar hősi halottja van a brutális bahmuti csatának, Iván családja teljesen összeroppant

Gigantikus robbanás történt a zaporozzsjai atomerőműnél

Gigantikus robbanás történt a zaporozzsjai atomerőműnél

Zelenszkij szerint itt a vége: „eljött az idő, hogy induljanak. Menjetek haza„

Zelenszkij szerint itt a vége: „eljött az idő, hogy induljanak. Menjetek haza„

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás