RETRO RÁDIÓ

Még pár év és otthon nyomtathatjuk ki a tárgyainkat





Egyre több kisebb tárgy készül már 3D nyomtatóval. Van olyan magyar iskola, ahol már kimondottan a területtel foglalkozó szakkör is indult.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.04.
űrtechnológia odahaza

Azt jósolják a szakértők: egy évtizeden belül a háztartások kellékévé válik majd a 3D nyomtató. Ha belegondolunk, logikus, hiszen mennyivel egyszerűbb otthon megteremteni kisebb-nagyobb tárgyakat pontosan úgy, ahogy mi szeretnénk, mint hosszasan vadászni valamire, ami aztán nem is olyan lesz, mint amilyet megálmodtunk.

Ez a jövő (Fotó: Shutterstock)

A fiataloknak már nem lesz újdonság, pláne azoknak, akik ennek használatát már az iskolában is tanulják. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziumával közösen, az egyetemen működő 3D Kutatóközpont partnerségével az elmúlt tanévben hirdette meg először középiskolás diákok számára 3D nyomtató szakkörét. A fiatalok akár a maguk által tervezett kisebb tárgyakat, például mobiltelefonjuk egyedi tokját is kinyomtathatják a világszínvonalú berendezéseken.

– A szakkörbe járók a helyszínen megismerkedtek a 3D Kutatóközpontban alkalmazott technológiával, az itteni tapasztalataik alapján kezdtek ötletelni, modellezni, majd nyomtatni. Idén még több nyomtatási lehetőséget szeretnénk kínálni a fiataloknak – foglalta össze az elmúlt tanév tapasztalatait Péntek Attila, a 3D Kutatóközpont informatikusa, aki azt is hozzátette: a mai tizenévesek elképesztően fogékonyak a 21. századi technológiára. Az interneten keresztül rengeteg információt gyűjtenek be, feltérképezik, hogy mások milyen tárgyakat nyomtattak, videókat néznek a folyamatokról, ezek által is inspirálódnak és tanulnak. A tavalyi szakkörösök közül többen is különleges formákat, egyedi modelleket hoztak létre.

Minden, ami 3D

A diákok a szakkörön a 3D nyomtató működésének megismerése és használata mellett elsajátíthatják a számítógépes 3D modellezés alapismereteit, a 3D szkennelést, illetve az elkészült munkadarabok összerakásában, festésében és utómunkáiban is jártasságot szerezhetnek.





Ezeket olvastad már?
Óriási bejelentést tett a NASA: megtörtént az újabb történelmi holdra szállás

Óriási bejelentést tett a NASA: megtörtént az újabb történelmi holdra szállás

5 hétköznapi jel, ami arra utal, hogy Téged is raboltak már el ufók

5 hétköznapi jel, ami arra utal, hogy Téged is raboltak már el ufók

Csupán ezek az emberek élhetik túl a 2023-as világvégét: aggasztó számokat közölt az időutazó

Csupán ezek az emberek élhetik túl a 2023-as világvégét: aggasztó számokat közölt az időutazó

Ha ezeket a jelszavakat használod, nagy bajba kerülhetsz!

Ha ezeket a jelszavakat használod, nagy bajba kerülhetsz!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás