RETRO RÁDIÓ

Petőfi, az anyanyelvi kultúra legerősebb márkája





2022-2023 között emlékév keretében emlékezhetünk meg Petőfi Sándorról és a magyar reformkor jelentős személyiségeiről - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere be. A Petőfi-bicentenium időszaka alatt színes kulturális programkínálat és Kárpát-medence szerte megújuló intézmények várják majd a látogatókat. A fejlesztéseket és a programokat kormányzati forrásból, valamint a Nemzeti Kulturális Alap pályázatainak segítségével finanszírozzák.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.02.
Petőfi-bicentenárium

Kásler Miklós történelmi kitekintőjében kifejtette, Petőfi, Széchenyi, Deák Ferenc és a reformkor más nagy alakjai tették lehetővé, hogy a magyar emberek önállóan, békés eszközökkel, alkotmányos keretek között lépjenek a fejlődés útjára. Ennek a kornak a felelevenítése és értelmezése szép és nemes feladat, amely lehetőséget teremt közös történelmünk megélésére is.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója elmondta, Petőfi márkaarca az anyanyelvi kultúrának. Kétszáz évvel ezelőtt született költőnk sorsa és életpályája magába sűríti mindazt, amit az anyanyelvi kultúra és a modern magyar nemzet megszületése jelent. Ezért a Petőfi-bicentenárium a magyar anyanyelvi kultúráról fog szólni, és a program időszaka alatt keresik azokat a válaszokat, amelyek további kétszáz évre biztosítják majd az anyanyelvi magyar kultúrát a Kárpát-medencében.

Demeter Szilárd köszöntötte a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét, Rideg Lászlót is. Ridegék térségi, nemzeti identitást erősítő programjuk során szintén emléket állítanak Petőfinek.

2022-2023 között emlékév keretében emlékezhetünk meg Petőfi Sándorról és a magyar reformkor jelentős személyiségeiről
MTI/Koszticsák Szilárd

A Petőfi Irodalmi Múzeum a következő két és fél évben névadójának tiszteletére megújítja állandó Petőfi-kiállításait, átalakítja a PIM-nek otthont adó Károlyi-palota közönségforgalmi tereit. Terveik szerint összenyitják a Károlyi-palota udvarát a Károlyi-kerttel, Petőfi-buszt indítanak, amely vándorkiállításként járja majd be a Kárpát-medencét. Izgalmas múzeumpedagógiai és tudományos irodalmi muzeológiai programokkal készülnek a bicentenárium két éve során, szervezőként a Petőfi Irodalmi Múzeum szélesebb partneri kör bevonásával ismert nagy márkákkal közös projektekben is megidézi Petőfi és az anyanyelvi kultúra születésének korszakát.

Célként tűzték ki továbbá az irodalmi évforduló apropóján a főként reformkorhoz köthető alkotók emlékházainak, emlékhelyeinek megújítását Kárpát-medence szerte. A Magyar Géniusz Program segítségével szeretnék megmutatni, milyen értékeket őriznek a különböző közgyűjtemények a vidéki múzeumokban.

Az országos szintű, kiemelt kulturális kormányzati projekt kapcsán Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke bejelentette, az emlékév két éve során 6 milliárd forintot a Petőfi-bicentenárium programjaira, másik 3 milliárd forintot a vidéki múzeumok támogatására fordíthat az NKA. Ezt az összesen 9 milliárd forintnyi támogatást két új ideiglenes kollégium kezeli majd. Ezen felül az emlékév programkínálatát és magas színvonalát támogatandó a NKA a jövő évben törekszik arra, hogy a kollégiumok által kiírt pályázatok kapcsolódjanak az emlékévhez.





Ezeket olvastad már?
„Nem vagyok én...” – be tudod fejezni a retró slágereket?

„Nem vagyok én...” – be tudod fejezni a retró slágereket?

Ez a csillagjegy ma nosztalgikus hangulatba kerül

Ez a csillagjegy ma nosztalgikus hangulatba kerül

Ezekre nagyon figyelj, mielőtt busszal utaznál az adventi vásárba!

Ezekre nagyon figyelj, mielőtt busszal utaznál az adventi vásárba!

Mi történhetett? Már a gitárjait is eladja a legendás zenész

Mi történhetett? Már a gitárjait is eladja a legendás zenész

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás