RETRO RÁDIÓ

Segítség! SNI-s a gyerekem!





Számos szülő bélyegként éli meg, amikor megkapja a szakvéleményt, hogy gyermeke sajátos nevelési igényű. A problémára jó esetben már óvodás korban fény derül, és az időben elkezdett fejlesztéssel sok kisgyerek behozza a lemaradást. De mi lesz azokkal, akiknél súlyosabba helyzet?



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.09.

 

Vannak olyan rendellenességek, amelyekre később derül fény.

T. Adél kisfia, Bendegúz azért kapta meg az SNI jelzőt, mert koncentrációs és beszédzavarai voltak az óvodában. - Mindent fáziskéséssel dolgozott fel a többiekhez képest. Idén kezdte az iskolát, és közben az is kiderült, hogy hallásproblémái vannak. Szerettem volna, ha a korosztályával együtt járhat, és nem kellene szegregált iskolában tanulnia. Az elsős tanító nénivel mindent átbeszéltünk, úgyhogy egy teljesen átlagos osztályban kezdett Beni – aztán majd meglátjuk - mesélte az édesanya, aki lapunknak bevallotta: először sokkot kapott a diagnózistól.

Az SNI megállapítása nem hasra ütésre történik, minden esetben egy szakértői bizottság adhat szakvéleményt. A teamben van gyerekorvos, pszichológus és gyógypedagógus is, a diagnosztikai vizsgálat eredményében pedig megfogalmazzák a fejlesztés területeit, az ellátás módját és helyét. A legsúlyosabb eseteket már akár a születés előtt, illetve közvetlenül utána kiszűrik, gondoljunk csak a Down-kórt magzati korban jelző ultrahangos és genetikai vizsgálatokra. Nagyon sok veleszületett rendellenességnek vannak látható tünetei, vannak azonban olyan rendellenességek is, amelyekre később derül fény. Ilyen többek között az enyhe fokú értelmi fogyatékosság, az autizmus, a hiperaktivitás, vagy a különböző tanulási zavarok.

Egy tünet nem tünet A gyermek fejlődése során minden mindennel összefügg. Héjja Edit gyógypedagógus egyik témába vágó előadásában körbejárta azt a kérdést is, hogy rengeteg a túlaggódó szülő, aki azonnal a fejlesztő központ véleményét szeretné kérni, ha óvodás gyermeke nem tudja, melyik kezében tartsa a ceruzát. Természetesen fontos, hogy odafigyeljünk a jelekre, hiszen a finom motorikus készségek mellett a beszédészlelés és a szövegértés is fontos szempont iskolakezdésnél, de a végső diagnózist soha nem a szülő, hanem egy szakmai csapat állatja fel. A másik nehezen kezelhető helyzet, amikor a szülő tagadásban van, és nehezen fogadja el gyermeke másságát. Ilyenkor fontos, hogy meghallja a szakemberek szavát és tudatosuljon benne, hogy minden a gyerek javára történik.

 

Mit jelent ez a három betű? Magyarországon a „sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek, tanuló” kifejezést 2003-ban, a közoktatási törvény aktuális módosításában használták először, és meghatározták azt is, hogy kiket sorolnak az SNI kategóriába – írja a fejlesztok.hu. Csak a szakértői vélemény alapján lehet a gyermeket az SNI kategóriába sorolni, ami nem orvosi vagy pszichológiai értelemben vett diagnózis, hanem az oktatás területén való többletjogosultságok biztosítása érdekében bevezetett fogalom.

 





Ezeket olvastad már?
Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

Így ettek ők! Ezek voltak a magyar írók kedvencei

Olyan kozmikus együttállás következik, amire több mint 80 éve nem volt példa: kártyavárként dőlhet össze az, amit eddig felépítettünk

Olyan kozmikus együttállás következik, amire több mint 80 éve nem volt példa: kártyavárként dőlhet össze az, amit eddig felépítettünk

40 napig csak narancslén élt a nő: ez történt a testével – Videó

40 napig csak narancslén élt a nő: ez történt a testével – Videó

Meglepő akadályokat görget az élet néhány csillagjegy elé ma

Meglepő akadályokat görget az élet néhány csillagjegy elé ma

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás