RETRO RÁDIÓ

Ennyivel csökkent az álláskeresők száma





A tavaly júniusi csúcs óta több mint 110 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, a gazdasági élet újraindulásával pedig még tovább mérséklődhet – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: a következő hónapokban folytatódhat a tartósan 4,5 millió feletti hazai foglalkoztatottság bővülése.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.29.
munka

Hatalmas visszaesés

Júniusra 265 ezerre csökkent a regisztrált álláskeresők száma a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat havi adatsora szerint. Összesen közel 28 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét, az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest így 55 százalékkal esett vissza. A foglalkoztatók mintegy 23 ezer üres álláshelyet jelentettek be, júniusban összességében több mint 77 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 56 ezer egyelőre betöltetlen maradt.

Válságálló eredmények

(Fotó: Shutterstock)

A munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért eredmények válságállónak bizonyultak, Magyarországon tartósan 4,5 milliónál többen dolgoznak. A kormány programjai a koronavírus-járvány kitörése óta több mint 1,6 millió magyar emberen segítettek. A gazdasági élet újraindulásával még tovább nőhet a foglalkoztatás, a munkavállalók iránti kereslet több ágazatban is (szálláshely-szolgáltatás, kereskedelem, feldolgozóipar, építőipar) kiemelkedő.

Magyarország Európa élvonalában

Bodó Sándor hozzátette: „A kormányzati válságkezelés eredményességét mutatja, hogy az Eurostat legutóbbi adatai szerint 2021 első negyedévére Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás. A hazai munkahelyeken foglalkoztatottak száma a tavalyi utolsó negyedévhez képest 1,1 százalékkal növekedett, ezzel a negatívba forduló európai átlagot jelentősen felülmúlva az unió éllovasai vagyunk.”

 

 





Ezeket olvastad már?
Figyelmeztet a szakértő: kibontakozóban van egy újabb, halálos vírusok okozta világméretű járvány

Figyelmeztet a szakértő: kibontakozóban van egy újabb, halálos vírusok okozta világméretű járvány

Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók, különösen ennek a csillagjegynek

Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók, különösen ennek a csillagjegynek

Nincsenek szavak: szexi lánynak hazudta magát a csaló, halálba kergette a 16 éves fiút

Nincsenek szavak: szexi lánynak hazudta magát a csaló, halálba kergette a 16 éves fiút

„Ez nem a gyermek veszélyeztetése, hanem ez a modern döntés” – közölte a magyar orvos

„Ez nem a gyermek veszélyeztetése, hanem ez a modern döntés” – közölte a magyar orvos

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás