RETRO RÁDIÓ

A kézmosás már természetes, a ruhák fertőtlenítése nem





Egy friss felmérés szerint tízből kilenc ember gyakrabban mos kezet a járványügyi helyzet hatására, a ruhákat azonban csak a megkérdezettek egyharmada mossa és fertőtleníti az eddigieknél körültekintőbben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.27.
felmérés

Bár az egészségügyi szakembereknek hisznek leginkább higiéniás kérdésben a magyarok, sokan hallgatnak a család és a barátok tanácsaira is, illetve szívesen tájékozódnak az internetről is a témában - derül ki a fertőtlenítő termékcsaládot forgalmazó Reckitt Benckiser által készített reprezentatív kutatásból, amelyben 16 országban, köztük Magyarországon vizsgálták az emberek higiéniai és fertőtlenítési szokásait.

Nem aggódunk a kórokozók miatt

Hazánk lakosságának egyharmadát szinte egyáltalán nem aggasztja az otthoni felületeken található baktériumok és vírusok jelenléte. Érdekes, hogy a felmérésben résztvevő országok közül a kórokozókkal kapcsolatos tudatosság terén élen jár Argentína és Románia, őket követi Spanyolország, majd Vietnám és Törökország a sorban. A 16 ország megkérdezésével végzett kutatás alapján viszont a magyaroknál csak az osztrákok és a svájciak aggódnak kevésbé az otthoni kórokozók miatt.

A kárpiton is megragadhat a vírus

A márka arra is kíváncsi volt, hogy mennyire tudatosak az emberek a szennyesükben található mikrobákkal kapcsolatban, hiszen a ruháinkon számos vírus és baktérium is megtelepedhet. A magyar lakosságnak több, mint kétharmada egyáltalán nem aggódik emiatt, egyharmadukat pedig csak kis mértékben nyugtalanítja, hogy milyen fertőzésveszélynek vannak kitéve a mosatlan textilek miatt. Pedig a vírusok, baktériumok és gombák a legmeglepőbb helyeken megragadhatnak. Éppen ezért fontos az otthonunk rendszeres takarítása és fertőtlenítése, amelyet akár fertőtlenítő spray alkalmazásával is megoldhatunk és így elpusztíthatjuk a kórokozók – köztük a COVID-19 betegséget okozó vírus – 99,9%-át például a párnák, párnahuzatok, kárpitozott bútorok, hátizsákok, kisállatfekhelyek felületéről is. A ruháink fertőtlenítéséhez fontos tudni, hogy nem elég hozzá az általános mosószer, érdemes fertőtlenítő adalékot használni.

Tízből kilenc megkérdezett azt mondta, hogy gyakrabban mos kezet Fotó: Shutterstock

Megváltoztak a tisztálkodási szokások

Annak ellenére, hogy általánosságban a kórokozókkal kapcsolatban nem elég tudatosak a magyarok, a járványügyi helyzet hatására azért sok mindenen változtattak a személyes higiénia és környezetük tisztán tartása tekintetében. Tízből kilenc megkérdezett azt mondta, hogy gyakrabban mos kezet és ugyanennyien használnak gyakrabban kézfertőtlenítőt is. A válaszadók kétharmada nemcsak gyakrabban, de hosszabb ideig is mos kezet a járványügyi helyzet hatására, míg 70 százalékuk az otthoni felületeket is az eddiginél több alkalommal fertőtleníti. Tízből hat magyar a munkahelyi környezetében is gyakrabban alkalmaz fertőtlenítést és a válaszadók mintegy fele nyilatkozott úgy, hogy a korábbiaknál több alkalommal takarít az otthonában.





Ezeket olvastad már?
Tudtad? Ez a bélrendszer működésjavításának 7+1 aranyszabálya

Tudtad? Ez a bélrendszer működésjavításának 7+1 aranyszabálya

Maximális gyönyört akart, alig tudták megmenteni a férfiasságát

Maximális gyönyört akart, alig tudták megmenteni a férfiasságát

Fontos figyelmeztetés: ezt tanácsolja a magyar orvos a hosszú hétvégére

Fontos figyelmeztetés: ezt tanácsolja a magyar orvos a hosszú hétvégére

Súlyos betegséghez vezethet, ha nem mosol mindennap fogat

Súlyos betegséghez vezethet, ha nem mosol mindennap fogat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás