RETRO RÁDIÓ

Mit tegyünk, és mit ne, ha jönnek az ősz hajszálak





Hihetetlen, de igaz, hogy már a harmincas éveinkben megjelenhetnek az első ősz hajszálak. Ilyenkor mindenki a hajfestékes tubushoz nyúl, pedig számos egyéb megoldás is létezik, hogy az „időharcból” győztesen kerüljünk ki. És még az is lehet, hogy megtetszenek az ezüstös tincsek.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.06.08.
Tincsek

Többnyire a genetika befolyásolja az őszülést, vagyis az első ősz hajszálunkra rendszerint akkor számíthatunk, amikor szüleink és nagyszüleink életében is elérkezett ez az idő. Ugyanakkor a folyamat sebességét befolyásolhatjuk az egészséges táplálkozással és a dohányzás mellőzésével.

Nem kell bepánikolni, ha megjelenik az első ősz hajszál – Fotó: Shutterstock

 

Segít a választék

Az őszülés a halántéknál és a homloknál kezdődik. Ha még nem túl látványos, akkor ilyenkor elég, ha megváltoztatjuk a választékot: akár cikcakkban is elválaszthatjuk a hajat, hogy elrejtsük az ősz szálakat.

A jótékony fonás

A hosszú hajúaknak jó megoldás a fonás. Érdemes minél többfélét kipróbálni, hogy a lehető legkevésbé látszódjanak az ezüstös szálak.

Loknik és hullámok

Ha van „teste” a hajnak, vagyis adunk neki egy kis volument például hullámosítással, akkor a lokniktól sűrűbbnek tűnik és elvesznek benne az ősz szálak.

Tilos tépkedni!

Soha ne húzzuk ki az ősz hajszálakat! Amellett, hogy fáj, ezzel a rossz szokással ártunk a hajhagymáknak. A megtépázottakból már nem nő több haj, kopasz foltok alakulhatnak ki, és ezek sokkal rémisztőbbek, mint az őszülés.

A masszázs ereje

Masszírozzuk rendszeresen a fejbőrünket, ezáltal javul a vérellátása, és sokkal könnyebben jutnak el a hajgyökerekhez a melanintermeléshez szükséges vitaminok és tápanyagok.

És mi van akkor, ha bevállaljuk?

Az öregedés természetes folyamat, bármit teszünk, csupán lassíthatjuk, de a háttérben futó programot nem írhatjuk felül. Vagyis nem a fehér tincsekkel van a baj, hanem azzal, ahogyan viszonyulunk hozzájuk. Ma már rengeteg nő vállalja az ősz fürtjeit, és nem kér az elfedő hajfestésből, inkább bátran őszül, vagy éppen ősz festéssel segít rá, hogy szép legyen az átmenet. A jelenségnek neve is van: grombre, ami a Grey, vagyis szürke szó összevonása az Ombréval. Fodrásztechnikailag ez most már egy sajátos hajfestést is jelent, ami olyannyira népszerű, hogy van, aki bár még nem őszül, de szívesen kér ilyen frizurát a fodrászától.

Miért őszülünk?

A hajban található pigmentszemcséket termelő sejtek kétféle pigmentet termelnek: a fekete vagy sötétbarna színű eumelanint, illetve a vöröses-sárgás fenomelanint. A melanin – vagyis a termelő sejt – ezután a hajat felépítő fő fehérjét, a keratint termelő sejtekbe, a keratocytákba kerül. Az idő előrehaladtával a melanocyták elhalnak, ezzel megszűnik a színtermelés, vagyis az adott hajszál a következő kinövéskor ősz lesz.

Városi legenda, vagy valóban megőszülhetünk egy éjszaka alatt?

Extrém stressz hatására gyorsabban őszülhetünk, ez azonban nem történik meg egyetlen éjszaka alatt. Ennek oka, hogy csak az a hajszál lesz ősz, amely őszen indul, tehát a már meglévő hajszálak színét a stressz nem tudja befolyásolni. A dohányzás, a vérszegénység vagy a pajzsmirigybetegségek azonban gyorsítják a folyamatot.

 





Ezeket olvastad már?
Nyáron lesz az esküvőd, vagy csak meghívtak egyre? Ezek a szettek nem kerülnek többe 30 ezernél

Nyáron lesz az esküvőd, vagy csak meghívtak egyre? Ezek a szettek nem kerülnek többe 30 ezernél

Gyönyörű combokról szól az idei nyár - visszatér a falatnyi forrónadrág a pesti utcákra - galéria

Gyönyörű combokról szól az idei nyár - visszatér a falatnyi forrónadrág a pesti utcákra - galéria

Hihetetlen, de igaz! Ezek a szettek nemcsak csinosak, szerencsét is hoznak

Hihetetlen, de igaz! Ezek a szettek nemcsak csinosak, szerencsét is hoznak

Ne költs egy vagyont jelmezre! Így oldd meg a szekrényből menőn a farsangi buliszettedet

Ne költs egy vagyont jelmezre! Így oldd meg a szekrényből menőn a farsangi buliszettedet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás